7. Chapter ~ Pizsibuli?

Hellosztok!

Tudom sokat késtem a résszel, meg beígértem, hogy szerdára megpróbálom hozni! 

Nos, nem jött össze! xd

De most itt vagyok, és virulok az új résszel! Amiben tényleg minden 'happy'! :D

Éééééés *dobpergést* túlléptük az 1000 látogatót, aminek nagyon örülök! :D 

Na tényleg nem rizsázok, csak még szeretném megköszönni, hogy szeretitek, és nézitek a blogot, + hogy komiztok, ami nagyon jól esik :)
(Visszajelzéseknek örülnék :))

Naa, tessék:

*1 hónappal később*

Nem sok minden történt az elmúlt 1 hónapban. Margaret és Mr. Cowell folyamatosan dolgoznak. Így általában egyedül magányosan ülök délutánonkét, néha felhívtak a fiúk, vagy én őket, és beszéltünk úgy 5-10 percet, de nem igazán érnek rá, mert az új klippjüket forgatják, meg sok koncertjük is volt mostanában. Így aztán általában magányosan ülök a kertben, a fűzfa alatti padon és olvasok, ami egyre jobban megy. Eleinte akadozva olvastam, de sokat gyakorlom, és haladok.

Délelőttönkét Mr.Dempseyvel tanulunk.(Haladunk már tudok írni, olvasni, és nagyjából számolni is bár nem az erősségem)
- Mostanában elég depresziós vagy. - jött be Mr. Cowell a szobámba. Még mindig nem igazán csípjük egymást, de azért próbálkozik, ahogy én is.
- Nem vagyok az. - néztem fel a laptopomból. Épp One Directiont hallgattam. Őszíntén szólva, hiányoznak a fiúk…- Egyszerűen csak hiányzik Kathrine. - sóhajtottam.
- No, meg a fiúk, igaz? – basszus, azért nem gondoltam volna, hogy ennyire megismer 1 hónap alatt…
- No, meg a fiúk. Megbántottam Kathrinet. - Semmi kedvem nem volt pont neki elpanaszolni, mennyire hiányoznak a fiúk, legutóljra 2 hete láttam őket, és 3 napja nem beszéltünk.
Így aztán terelve a témát, áttértem a másik hatalmas próblémámra. Kathrinere. - Csalódott bennem. És ez szőrnyen fáj. Meg megmagyarázni se tudom, mert még mindig nem jöttek meg azok a rohadt papírok. Tuti, halálra izgulja magát miattam...
- Minden rendben lesz. - mosolygott rám Mr.Cowell. Erre én csak megforgattam a szemeim. - De, hogy egy kicsit pihenj... - nézett rám hatalmas vigyorral az arcán. - ma a fiúknál alszol. - vigyorgott. 

Végre láthatom a fiúkat! - kiáltottam magamba, kétségkivűl, ez alatt az egy hónbap alatt, elég közel kerültek hozzám. Csak egyszer találkoztam velük, 2 hete, akkor ott aludtam nálunk, és egész este horrort néztünk. Néha még most is beugrik pár kép a filmekből, és kiráz a hideg. Viszont napi rendszerességgel beszéltünk egymással, vagy mobilon, vagy interneten. Néha csak egy fiúval, valamikor pedig mind az öttel egyszerre. Ilyenkor tört ki a katasztrófa, mert, hogy egymás szavába vágva meséltük el mi volt velünk az nap. Talán legtöbbet Louissal beszélgettem, gyakran felhívott, hogy mi van velem, meg, hogy megy-e a tanulás, és gyakran megkért, hogy olvassak neki. Ilyenkor általában nagy kerek szemekkel néztem magam elé, és megkérdeztem, hogy "minek?". Erre a válasz, mindig ugyanaz volt: "Mert csak.". Általában, addig könyörgött, míg fel nem olvastam neki pár sort.

Felugrottam, és szószerint ugrálni kezdtem az ágyamon.
- Ha kiörvendett magad neki állhatnál pakolni, mert indulni szeretnék. - jött be a szobába kaján vigyorral az arcán Zayn.
- Ó. - ültem le. Ez egy kicsit kínos. - Oké. - ugrottam fel, és szekrényem felé rohantam, kivettem egy nagyobb táskát, majd beledobtam egy farmert, egy piros pólót, meg egy pulcsit. Meg a pizsimet is, ami nálam egy rövidnadrág és Margaret pólója. Még akkor adta nekem mikor idekerültem. Azóta ebben alszom, ha nem másban.
- Mehetünk. - rontottam fel a nappaliba. Zayn és Louis jött értem. Igazság szerint reméltem, hogy Harry is itt van. Mióta aznap segített a laptop használatában, elég úgy mond közel kerültem hozzá. Mármint most már megbízom benne. És szeretném minél többet látni. Persze nem csak őt, a többieket is. A WMYB dalolása közben ültem be a fiúk limójába. Zayn és Louis ezt egy mosollyal nyugtázta. Lou mellettem ült, Zayn pedig velem szembe. Nem tudom, meddig utazhattunk. Hamar eltelt az idő. A rádió szólt Zayn meg Louis énekeltek, én meg csöndben mosolyogva bámultam ki az ablakon. Aztán észre se vettem, hogy már a fiúknál vagyunk. Kipattantunk a kocsiból, Louis kinyitotta az ajtót, és bementünk a fiúkhoz.
A nappaliban, a kanapén ült Harry és Liam. Niall meg a konyhában ügyentlenkedett.
- Szia - köszöntött egyszerre Liam és Harry, de még véletlenül se vették le a TV-ről a szemüket.
- Mit néztek? - ültem le közéjük.
- Csss. - rakta a mutatóujját a szájára Harry.
- NE MENJ BE! NE MENJ BE! NE MENJ BE! - ordította Liam. Ekkor gyorsan a szemem elé raktam a kezem, mert rájöttem horrorfilmeznek. Persze, Liam hiába kiabált szegény lánynak, nem hallotta meg, és természetesen bement a kisgardróba, ezt onnan tudom, hogy Harry felsikitott. Utána meg Liam megszólalt: "Látod, kislány? Én meg mondtam, hogy nem szabad oda menned. Most megölt a rossz gonosz ember!"
Ekkor gyors felálltam, és Niallhez futottam a konyhába. Soha többé nem akarok látni egy horrorfilmet se. Még csak jelenetet se. Nem sokkal később a filmnek vége lett - hál' Istennek - és a kanapén vagy a kanapé előtt ülve - illetve fekve - szenvedtünk, az unalomtól.
- Most mit csináljunk? - szenvedett Zayn. Tényleg a kanapén szenvedett. Ide-oda gurult rajta. Elég vicces jelenet volt.
- Mozi? - kérdezte Harry.
- Ne. Múltkor is az a hülye horror. - ültem le a földre.
- Kajacsata? - kérdezte Louis.
- Ú, oké.  - ugrottam fel azonnal.
- Neem! A kaját nem pocsékoljuk! - kiabált Niall torkaszakadtából. Ez se normális...
- Fifa? - kérdezte Liam.
- Jó.  - vágta rá Harry.
- Oké, Oké, Oké, Oké - visitott Louis miközben úgy ugrált, mint valami ovis kislány.
- Nyugi, Will. - mosolyogtam rá szemtelenül.
- Ha még egyszer le Willezel meghalsz. - nézett rám szúrós szemekkel.
- Oké Will. - ültem volna közelebb a fiúkhoz, de ekkor Will elkezdett kergetni.
Szóval futottam. Mint valami hülye. Mondjuk ő is. Fel a lépcsőn, le a lépcsőn, majd megint fel, és megint le, aztán fel, majd le, és végül ki a kertbe. Ahol sikerült elesnem. Így Will drágánk elkezdett csikizni. Úgy röhögtem, mint valami retardált fóka. Egy hang nem jött ki a torkomból, csak csapkodtam. És persze az égvilágon semmit nem láttam, a szemembe gyűlt könnyktől.

- Will! Elég! - nyögtem ki ezt a két szót nagy nehezen. Naná, hogy nem hagyta abba, és belőlem még nagyobb röhögés tört fel. Louisnak valószínűleg nagyon tetszhetett a röhögésem, mivel abbahagyta a csikizést. De csak azért, mert neki is nevetnie kellett. A földön csapkodott, nevetett, forgolódott minden felé.
Így sikeresen felálltam, és szembe találtam magam a többi fiúval, akik gondolom halálra röhögték ezt a jelenetet.
Niall minden második másodpercben tapsolt egyet. Harry már ülve röhögött gondolom nem bírt tovább állni. Liam csak nevetett. Zayn meg...nos, ő meg ugyanúgy fetrengett a földön, mint Louis.
Őket látva megint nevetnem kellett.
Aztán bementünk, mert oké, hogy tavasz van már, még nem a legfényesebb az idő. Letelepedtünk a kanapéra.
- Na, akkor mit is kell csinálnom? - kérdeztem miközben a playstation-t szorongattam. Erre a fiúk újra mindent elmondtak.
- Amúgy ezt mért nem csináljuk élőben? - kérdeztem mielőtt pont elkezdődött volna a meccs.
Erre mind az öten felsóhajtottak.

- Mert – kezdett el gondolkozni Louis - nem tudom. Nos, ez egy jó kérdés.
- Akkor nem megyünk ki? – álltam fel. – Kint én is tudok, viszont ezzel a cuccal nem hinném. – vontam meg a vállam.
- Oké. – ugrott fel Louis.
- Rendben, de akkor Lou velem van. – állt fel Harry.
- Én meg Harryékkel. – ugrott fel Liam is.
- Na nee. - mondta tök egyszerre Niall és Zayn.
- Kösz, fiúk. - bokszoltam a vállukba.
- Bocs, csak Louis focista. Ő profi.
- Ühüm. - mosolyogtam. Még nem tudják, milyen jól focizok. Az árvaházban nagyon sokat fociztam.

- Wáó! Te nem vagy semmi. - vert vállba Niall, úgy a második gólomnál.
- Köszi, tudom. - villantottam az 1000 wattos mosolyom.
- Harry, Liam húzzatok bele!! - kiabált Louis.
- Na, mi van Will? Félsz, hogy legyőzzünk?
- Ó, dehogy. Mi vagyunk a profik.
- Na, majd meglátjuk. - kacsintottam.

- Neeeee! - esett térdre Louis, mikor belőttem a győztes a góllunk. Csupán ezzel az egyetlen góllal, hagytuk le őket. Mivel úgy beszéltük, hogy 5 gólig játszunk. 4-4 volt az állás, aztán rúgtam, és nyertünk.
- Király vagy, kislány. - pörgetett meg Zayn. A szívem majd kiugrott a helyéről ahogy éreztem a kezeit a derekamon. Csak tudnám miért, hozott ennyire lázba az, hogy hozzám ért.
- Ügyes voltál! Így kell ezt Hercegnő! - szorongatott meg Niall, majd lepacsiztunk.
- Ügyes voltál! - öleltem meg Lout.
- Mit ne mondjak te is. – erre elvigyorodtam.
- Köszönöm.
- Ti is ügyik voltatok. - mosolyogtam Harryékre, majd őket is megöleltem. Majd bementünk, és Harry neki látott valamit főzőcskézni a konyhába, mi meg leültünk a bárpulthoz, hogy Harryt se zárjuk ki a beszélgetésünkből.
- Hogy tudsz ilyen jól focizni? - kérdezte Louis.
- Hát az Árvaházban... - kezdtem bele a mesélésembe, de Liam drágánk félbe szakított.
- Árvaház?
- Ja, hogy te nem tudsz róla.
- Csak én tudok róla. - rántotta meg a vállát Harry.
- Hát akkor jó, hogy elmondtam. - nevettem kínosan. Most komolyan elmondtam? Teljesen biztos voltam, hogy Harry elmondta a fiúknak. De nem… Nem mondta el. De miért nem? Mármint tök örülök, hogy nem mondta el. De furcsállom. Nem kértem meg rá, mégis megtartotta a titkom. Jééé… Harry tényleg jó titoktartó.
- Várj! Te mit tudtál?
- Most mesélné el, ha hagynátok.
- Erre az összes szempár rám szegeződött, kivéve Harryét, ő tovább főzött, valami nem tudom mit.
- Szóval Árvaházban nőttem fel. - húztam el a szám. - Nem igazán kaptam szeretet. Senkitől. A nevelők eleve nem foglalkoztak velünk. Egyetlen nevelő volt, aki bármit megtett, bárkiért. Kathrine. Ő rá anyámként tekintettem, és most is nagyon hiányzik.
Az árvaházba a szüleim miatt kerültem. Lemondtak rólam. Párhónapos koromban, az Árvaház kapujában találtak rám. Pont hajnalhasadáskor. Innen jött az Aurora név. - mosolyogtam. - Visszatérve a focira. Az ottani fiúkkal sokat fociztam. Jól megtanítottak.
- Értem. - bólintottak.
- Sajnálom. - mondta Niall.
- Mégis mit? - röhögtem fel. - A szüleim, nem voltak képesek tudomást venni rólam. Eldobtak. És ez nem a te hibád. - mosolyogtam rá őszintén, de fájdalmasan.
- Kész a Harry féle paprikáskrumpli. - vigyorgott.
- Paprikás krumpli! - örvendezett Louis.
- Paprikás krumpli? - kérdeztem.
- Paprikás krumpli. - helyeselt Harry. - Keith, Louis nagypapája, hozta a receptet Magyarországról, még mikor Louis kicsi volt, és aztán megtanította, hogy hogy kell csinálni, és imádom ezt a kaját. Rohadt jó. Főleg ha én csinálom.
- Kicsit se vagy egoista. - röhögtem.
- Na, mutasd azt a kaját. - mosolygott Liam.
Miután szépen elfogyasztottuk Harry isteni kajáját, leültünk a kanapéra és figyeltük, ahogy Harry és Louis fifázik.
- Ez így dög unalom. Nem igaz, hogy veletek unatkozni is lehet.
- cssss. - szólt rám Harry. - éééééés nyertem! - ugrott fel. - Legyőztelek, legyőztelek Louis Tomlinson. Jobb vagyok, jobb vagyok Louisnál. Ennyi vagy, ennyi vagy. - énekelte, és a végénél a fenekére csapott. Nos, mi ezt röhögve néztük végig.
- Naaa, twitcamozzuk már. - nyavalygott Zayn.
- Végül is. - mosolygott Louis.
- Oké. - egyezett bele egyszerre Liam és Niall.
- De akkor Ro is. Nem unatkozhat, szegénykém. - vigyorgott Louis.
- Ki az a Ro? – kérdeztem értetlenül.
- Te. Tudod AuROra. - nyomta meg a ro-t.
- oh, értem. Szóval akkor mostantól Ro leszek? - kérdeztem mosolyogva, felvont szemöldökkel.
- Nekünk mindenképp. - mosolygott Liam.
- Hát jó. Még meg kell szoknom. De tetszik. Ro. - mosolyogtam.
- Na, kezdjünk. - hozta a nappaliba a laptopot Niall. - Kiírtam twitterre, hogy félóra és twitcam. Remélem, fogják az adást.
- És addig mit csinálunk? - kérdeztem.
- Én eszek. - állt fel Niall.
- Én is. - ment vele Liam.

- És én is. - mentem utánuk, kb. 2 lépést, hogy a konyhába érhessünk.
- Én addig levegőzőm egy kicsit. - vett ki egy szál cigit a zsebéből Zayn. Cigizik? Nem is tudtam.
- Én meg visszavágót kérek! - ugrott fel Louis.
- Benne vagyok. - ugrott a tv elé Harry.
Én megettem még egy tányér paprikás krumplit Niallel, mondjuk Niall kétszer annyit evett, mint én, de mindegy. Liam meg valami tükörtojást evett szallonával. Azt mondta, hogy ez az egy kaja, amit megtudd csinálni.


(Lépjetek be: https://www.facebook.com/groups/183283715149349/ )