2. Chapter ~ Piac

Sziasztok!

Először is elmondanám nektek, milyen nagyon hálás vagyok az olvasóimnak, vagyis nektek. xd
Mikor feljövök a a blogra, és megnézem a statisztikát azt látom, hogy naponta több mint 30- an nézték meg a blogom, 1 nap alatt. Én meg így lehidalok, és kb. 10 percig tátott szájjal ülök a gép előtt. Múltkor például leköptem a billentyűzetet, mert épp a kávémat ittam (este 10 volt, és hullafáradt voltam).

Kimondhatatlanul hálás vagyok, a 7 rendszeres olvasóért, a 15 tetszikért, a 278 oldalmegjelenítésért ( és a pláne, hogy miután megnyitottam a blogot, rá 2 napra már 96-an megnézték a blogot).

És amin még inkább meglepődtem az az, hogy  6 országban is nézik a blogom (Magyarország, Románia, Ukrajna, USA, Németország, Norvégia), 
ezt is nagyon köszönöm.

Ami viszont elszomorított, hogy csak 2 kommentet kaptam, 
de igazából többi teljesen kárpótolta,

úgyhogy köszönöm  emma× - nek és eternal dreamer.♥. - nek a kommentjét.
És még egy hatalmas köszönet ~ Justagirl. ~ - nek a támogatásáért, és a segítségéért. 

És nagyon köszönöm nektek, és remélem továbbra is olvasni fogjátok a blogom.

Na nem húzom tovább az időt, olvassátok a 2.részt remélem ez is tetszeni fog.
(Visszajelzéseket ugyanúgy kérnék - kommenttel, tetszik/nem tetszik gombbal)

Piac Londonban :)

Még sötét volt, mikor felkeltem. Nem a legkényelmesebb a földön aludni.  Elindultam megkeresni, mégis merre lehet a piac. Oké, hogy a tervem megvan, miként szerzek kaját, de oda el is kellene jutnom. Mivel nem igazán voltam az árvaház falain kívül, nem tudom, mi merre van, szóval csak sétáltam, és néztem a tájat. Szép város London.
- Bocsi! – állítottam meg egy korombeli lányt. – Tudod, merre van a piac? – kérdeztem meg. Talán így gyorsabban megtalálom. A lány végigmért, többször is, és tovább ment. – Rohadj meg! – kiabáltam utána. Úgy bevernék neki. Komolyan! Mért nem lehet válaszolni egy egyszerű kérdésre? Hogy lehetnek ilyen bunkók az emberek? Megpróbáltam megnyugtatni magam, és megkérdeztem egy idősebb hölgyet. 

- Elnézést! Meg tudná mondani, merre van a piac?
- Igen. Itt menj jobbra. – mutatott egy utcára. – Menj végig az utcán, és aztán balra. Majd megint egyenesen, és a második kereszteződésnél jobbra.
- Nagyon szépen köszönöm. – kezdtem el futni amerre a nő mondta. Szerencsémre sikerült megtalálnom. Hát én olyan profi vagyok. Most már csak valahogy a kaját kell megszereznem. Szépen lassan sétáltam végig, és nézelődtem. Aztán megláttam, hogy egy idős férfi kenyereket árul. Ez az! Igazából féltem. Még sohasem loptam. Pontosabban az árvaházban igen, szóval tudom, hogy kell, de azért ez más. Ott elméletileg minden közös tulajdonban volt, gyakorlatilag nem. Általában mindent elvettek a másiktól, a gyengébbektől. Így aztán sokáig nem kaptam enni, mikor kicsi voltam. A nagyobbak elvették az ételem. De idővel én lettem a nagyobb, és én lettem az erősebb így aztán már nem vettek el tőlem semmit, és mindig jól lakhattam. Odalopóztam a bácsi bódéjához, és míg kiszolgálta az egyik vásárlót, levettem két kiflit a bódéról. Szépen lassan felkeltem, és elkezdtem futni.
- Héé! Az a lány lop! – kiabálta el magát egy öreg nő. Köszönöm neki. Tényleg, pont ez kellett nekem. Még hevesebben vert a szívem, és csak futottam.
- Hééé! Kislány! Azért fizetni is kellene! – futott utánam egy fiú, gondolom a bácsi alkalmazottja, vagy unokája.  Még jobban vert a szívem, ha most elkap, sokkal rosszabb helyre kerülök, mint az árvaház. Vagyis, ha feljelentenek. Futottam. Már alig volt erőm, de még mindig futottam. A fiú még mindig futott utánam. Valahogy le kellene ráznom. Erre pont kapóra jött egy kisebb utca. Pont mellettem volt, így aztán nem fogja észrevenni – ha elég gyorsan futok –, hogy befordultam. Gyorsítottam a tempón, és befordultam. Teljes erőmből futottam, futottam és futottam. A hideg szél csípte az arcom. Fáztam, de nem foglalkoztam vele. Csak futottam, nehogy a fiú utolérjen. Hátrapillantottam. Sikerült! Megcsináltam! Van kajám, és nem kaptak el! Letelepedtem a földre, és neki álltam a két kis darab kifli elfogyasztásához. Jól esett. Végre volt valami étel a hasamban, már két napja nem ettem. Érezni, ahogy lenyelem, csodálatos érzés volt. Aztán egy nő sikoltását hallottam meg. Füleltem, és megkerestem. Egy kis zsákutcában, ami tele volt kukával, egy szép, barna hajú, kiöltözött nőt egy férfi ütötte. A testemet elöntötte a düh, csak úgy fortyogott bennem. Odarohantam, és megütöttem a férfit.