8.Chapter ~ Árvaház

Halihó! :)
Meghoztam az új részt, ami mellesleg megint egy elég hosszú rész, és rengeteg kérdés merül fel, ami majd a következő részekből derül ki...
Sajnálom, hogy egy teljes hetet vártattok az új részig, de nagyon levagyok maradva...

Teljesen elvagyok sózva, perpill egy kész katasztrófa az életem...xdxd
Na mindegy, megígérem, hogy nagyon igyekszem a kövi résszel! :)
Visszajelzéseket kérhetnék? *-*

- Sziasztok! - hajolt a kamerába Zayn. Erre a chat ablakba egy csomó: "Zaaaayn!!! <3" ugrott be. - Itt vannak a többiek is. - vigyorgott, és a fiúk is odaugrottak a kanapéra.

- Van egy meglepink! - kiáltott Harry. - Itt van velünk Ro. - vigyorgott. Mire begyömöszöltem magam Zayn és Harry közé.

- Hali! - integettem. Igazából nem voltam lámpalázas. Tudtam, hogy milliók néznek, de nem zavart. Furi, de nem. Szerintem fel se fogtam. Bár elég fura volt egy kamerának beszélni.

- Ro, egy nagyon jó BARÁTUNK - emelte ki a barátunk szót. - és a mai napot velünk tölti. - vigyorgott Zayn. Örülök, hogy nem mondta az Árvaház dolgokat meg ezeket. Hálás vagyok érte. Erre egy csomó kérdés ugrott fel velem kapcsolatban. Amire nagyjából válaszoltam.

- Aurora vagyok. 16 éves. Igen, szeretem a fiúk zenéjét. Kedvenc kajám... hmm. Azt hiszem Harry paprikás krumplija. Kedvenc színem a vörös, a kék, és a rózsaszín. Imádom a Pepsit. A fiúkat 1 hónapja ismerem. Kedvenc dalom tőlük talán a(z) One Thing. "You've got that one thing" - énekeltem bele a kamerába. Erre a fiúk hatalmas tágra nyílt szemekkel néztek rám. - Most mi van? - néztem körül.

- Semmi. Mond tovább. - vigyorgott Zayn. Én legyintettem egyet.

- A what makes you beautifult is, szörnyen imádom. "everyone else in the room can see it, everyone else but you" - énekeltem Harryvel. - ó, és a Kiss You-t, tudjátok: "baby be mine tonight, mine tonight yeah" - énekeltem Niallel. - ja meg a Save You Tonightot. Ja, szóval az összest. – nevettem el magam. - Na, de foglalkozzunk a fiúkkal. - vigyorogtam, és hátra dőltem a kanapén.

Miután végeztünk a twitcammal, ami úgy 3 órás lett, a fiúk letámadtak a kérdéseikkel.
- Honnan a szarból tudsz így énekelni? - kérdezte Harry.
- És mi eddig mért nem hallotuk? – folytatta a kérdezősködést Liam.
- Énekelj nekünk! - könyörgött Zayn.
- Srácok, srácok... Talán azért nem hallottatok, mert kb. egy hónapja, nem láttalak titeket, és ha veletek vagyok, akkor nem éneklek?!
- Ez igaz. Már úgy hiányoztál nekünk. - mondta Harry - NAGY ÖLELÉS! - kiabálta, erre az öt ökör nekem ugrott, így a kanapén fekve végeztük. 
- Nekem is hiányoztattok. - néztem körbe rajtuk, mosolyogva, miután lenyugodtunk.
- Szóval énekelsz nekünk? – firtatott tovább Zayn. Erre egy hatalmas sóhaj hagyta le a szám.
- Nem. – hagytam el ezzel az egyszerű válasszal a szobát. A konyhába vezetett utam, egy pohár kóláért. Kinyitottam a hűtőt, és az öt kiskutya megint a nyomomban támadt.
- És mért nem? – kérdezte Niall.
- Mert lámpalázas vagyok?! – kortyoltam bele a kólámba.
- ROSSZ VÁLASZ! – kiáltott fel Louis.
- Mert? – hőköltem kicsit hátra.
- Azért, ezt nem gondoltad komolyan. – rázta a fejét Harry.
- De, komolyan gondoltam. Nem lehetek a One Direction előtt lámpalázas?
- Jaaj, basszus. A bátyáid vagyunk. Nem a ONE DIRECTION! – néztek rám értetlenül. Á, szóval a bátyáim. Nem tudtam róla, mindenesetre jól esett. Éreztem, hogy kedvelnek. Mármint eddig is tudtam, de most kimondták – igaz jelképesen - és ez nagyon jól esett.
- De ti a ONE DIRECTION vagytok. – utánoztam Louis hangját, ami tőlem elég viccesen hangzott.  – De, jó tudni, hogy a húgotok vagyok. – vigyorogtam.
- Na, lécci.
- De minek? – kérdeztem értetlenül.
- Tényleg miért is kell énekelnie? – kérdezte meg Niall, erre Harry lekevert neki egy taslit. Erre, meg mindannyian nevetni kezdtünk, kivéve őket.
- Nézzünk valami NEM horror filmet? – kérdeztem terelve a témát. Csak elterelődik a figyelmük.
- NEM! – kiabáltak tök egyszerre, mind a négyen, persze Niall rávágta ugyanakkor, hogy: ’PERSZE’, és erre mind a négyen, mérgesen néztek rá. Én meg elkezdtem nevetni, de nagyon. A nevetésem, a fiúk meg csöndben nézték végig. A fejüket látva, még inkább nevettem.

- Na, jó éneklek nektek, de akkor ti is énekeltek velem. – néztem végig rajtuk. Hevesen bólogattak, olyanok voltak, mint a bólogató kiskutyák.
- Mit énekeljünk?
- FOREVER YOUNG! – üvöltöttem egyszerre Harryvel. Erre, mindketten röhögni kezdtünk. A srácok meg… szóval ők meg egy helyben álltak, és vártak, hogy abbahagyjuk a nevetést.
- Na, ha abbahagytátok a nevetést, énekelnénk. – mondta unottan Liam.

*éneklés után*

- Hogy van ilyen gyönyörű hangod? – ült le a fotelbe Louis, miközben értetlenül nézett. Nem, nem értetlen volt a nézése, inkább felfoghatatlan.
- Nos – ültem az ölébe, amin kicsit meglepődött, de átkarolta a derekam. – ez egyszerű – mosolyodtam el. – Úgy, ahogy neked.
- Értem. – bólintott, még mindig a felfoghatatlan nézésével.
- Na, nézzünk valami filmet! – mászott le a kanapéról Niall - mivel eddig ők a kanapén ültek – szépen odakúszott a TV szekrényhez, és kivett egy pár DVD-t. – Van itt… - nézte a DVD-ket. - … Alkonyat, Odaát, Harry Potter, Amerikai pite...
- HARRY POTTER! – kiáltott fel Harry.
- Látogassunk el Roxfortba. – helyeselt Liam. Ha tudnám mi az a Roxfort, és miért is akarunk odamenni…
- Akkor Harry Potter. – rakta be Niall.
- Ez hányas rész? – tudakolta Zayn.
- Az ötödik. Az a legjobb.
- Majd, mondjátok, hogy mi, hogy van, mert az égvilágon semmit nem tudok erről a filmről. – sóhajtottam.
- Oké. – vágta rá Louis, akinek még mindig az ölébe ültem.
- PAUSE! – kiabáltam, mielőtt elkezdtük volna a filmet. – Készítek Popcorn-t.
- Ez egy jó ötlet. – bólogatott Niall.
- Hol a kukorica? – kiabáltam vissza a nappaliba. Erre mellettem termett Harry.
- Itt. – vette elő, az egyik fiókból.
- Köszi. – vettem volna ki a kezéből, de mikor elkaphattam volna, elhúzta. Ezt játszottuk, úgy 5 percen keresztül, aztán megszereztem.
- MEGSZEREZTEM! – kiáltottam fel úgy, mint Harry, még anno Margareték nappalijába, mikor megszerezte a playstationt.
- Mit? – kiabált Zayn.
- Jöttök már? – kérdezte Liam. Harry, persze nem engedte, hogy berakjam a mikroba, próbálta kivenni a kezemből. De én háttal álltam neki, és a hasamhoz fogtam, hogy ne bírja elvenni, de Harry így se adta fel, átkarolta a derekam – amitől amúgy megremegett a lábam, de ez mellékes - és megpróbálta elvenni tőlem, ekkor jött oda Louis.
- Hát ti?
- Próbálom megszerezni a kukoricát. – mondta Harry tök higgadtan, miközben még mindig próbálta elvenni tőlem a kukoricát.
- De nem fogod. – szorítottam még jobban magamhoz. Ekkor Louis odajött hozzánk, és oldalról egy egyszerű mozdulattal, kivette a kezemből a popcornt, majd berakta a mikroba, és ránk parancsolt, hogy ’Azonnal menjünk a nappaliba!’. Mi engedelmesen bólintottunk egyet, és a nappaliba vettük az irányt.
- Az én ölembe nem ülsz bele? – kérdezte Harry vigyorogva, miközben látta, hogy leülök mellé a kanapéra.
- Nem, te nem bírsz el. Gyenge vagy. – nevettem el magam.
- De, gonosz vagy. – rakta karba a kezeit, mintha bedurcizott volna.
- Tudod, hogy szeretlek. – pusziltam arcon. Mire megint mosolygott.
- Én is. - erre elvigyorodtam.
- Ugye engem is szeretsz? - ölelt meg Niall. Mire nevetve visszaöleltem.
- Mi ez a szeretethiány fiúk? - nevettem. - Mindannyitokat ugyanúgy imádom. Na, most, hogy ezt így kitárgyaltuk. LOUIS, HOZHATNÁD A KUKORICÁT. - kiabáltam torkom szakadtából.
- Áuu. - fogta meg a fülét Liam. Erre én felnevettem.
- Tütütürütütütü - szaladt be Louis a patogatott kukoricával.
- Na, végre, azt hittem soha nem ér ide. - mondta szemrehányón Zayn.
- Nem tehettek róla, hogy Ro és Harry, ölelkeztek a popcorn elkészítése helyett.
- Mii? - kérdeztem nevetve. - Nem. – mondtam komolyan.
- Én csak próbáltam elvenni.
- Ebből már nem jöttök ki jól. - nevetett Zayn.
- De mi... - magyarázkodtam volna, ha Niall nem szól közbe.
- Nézzük már!
- Oké. - indította el Louis a filmet.
- Basszus, hol a popcorn, Niall? Ebbe alig van... - néztem rá furán, majd vissza a popcornos tálra.
- Nem tehe... - kezdett bele a mondatába, de Harry közbe szólt.
- Cssss. Kezdődik.
- Bocs, Styles. - löktem meg a vállát nevetve.
- Cssss. - pisszegtek le most már mindannyian. Nem gondoltam volna, hogy egy film első képkockái, ilyen fontosak.
- Bocsánat. - tettem fel a kezem védekezésképp. Aztán végignéztük a filmet, ami végül is tetszett, de soha többet nem akarom látni Voldemordot.
- Na tetszett? - fordultak felém a srácok.
- Aha. Jó film volt. De többet nem akarom látni Voldemordot. - nevettem el magam.
- De hisz ő az egyik főszereplő. - értetlenkedett Liam.
- Aha. Tudom. És?
- Mindegy. - legyintett. - Nézzünk Toy Storyt! - tapsolt.
- Majd nézel Danival. - mondta Louis - Most viszont játszunk valami jót. Mondjuk – gondolkodott - ivós sakk?
- Oké. - mondta egyszerre Niall és Harry.
- Én nem iszok alkoholt. - mondtam kicsit szégyellősen. - De szörppel játszhattunk. - nevettem kínosan.
- De mért, nem? - értetlenkedett Niall.
- Mert nem. - rántottam meg a vállam. Nem akarom elmondani nekik... Nem mondhatom el.
- Jó, de mért nem? - kérdezte választ várva Harry.
- Mert nem lehet. - csattantam fel. - Ennyi nem elég? - keltem fel a kanapéról, és felrohantam lépcsőn. Bementem az ideiglenes "szobámba" és jó erősen becsaptam az ajtót. Bementem a fürdőbe, letusoltam, hajat mostam majd visszamentem a szobába és felhúztam a pizsim. Mindezt úgy, hogy a fiúk végig dörömböltek és kiabáltak nekem. Nekem csak a válaszom a "hagyjatok, mindjárt megyek" volt. Miután felöltöztem kinyitottam az ajtót, és visszadőltem az ágyra.
- Ez mi volt? – dőlt mellém Louis. A többiek gondolom, megunták a dörömbölést, vagy nem tudom, mert nem voltak ott.
- Nem akarok inni. – vontam meg a vállam. Közben feljebb másztam az ágyra, és törökülésbe ültem. Louis is ugyanígy tett, és értetlenül nézett rám.
- Miért? Biztos van valami okod.
- Igen, de nem… nem igazán akarok beszélni róla – nagyot nyeltem, becsuktam a szemem, és megjelent előttem a kislány, és ekkor lecsurgott egy meleg könnycsepp az arcomról. Amit Louis letörölt, és magához ölelt.
- Akkor majd elmondod, mikor akarod. Gyere le. – tolt el magától, és rám mosolygott.
- Én most már aludnék. – mosolyogtam, miközben megtöröltem az arcom.
- Hát jó. Jó éjt, Ro. – puszilta meg az arcom, majd felkelt, kiment és becsukta az ajtót.
Értetlenül bámultam az ajtót. Aranyos volt, Louis. Jól estek a szavai. Örültem, hogy nem erőltette, hogy beszéljek neki erről. Így is fájdalmas az egész. Az a kislány… Megérdemelte az a nő a méltó büntetését. Örülök, hogy kirúgták! Ezekkel, a gondolatokkal bújtam a takaró alá, épp becsuktam a szemem, mikor megszólalt a telefonom.
- Szia Aurora! – köszönt bele.
- Szia. – ásítottam.
- Felébresztettelek? Bocsi, gondoltam éjszakázni fogtok a fiúkkal. – magyarázkodott.
- Nem. Még nem aludtam. Most tusoltam le. – mosolyogtam.
- Ja jó. Na, képzeld… - kezdett bele izgatottan. – Megjöttek a papírok. Holnap láthatod Kathrinet.
- Mi??? – sikítottam. – Komolyan? Áhh. – vigyorogtam.
- Komolyan. – nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog. – Mikor akarsz menni?
- Minél hamarabb.
- Akkor holnap reggel 9-10 körül ott vagyok.
- Oké. – mosolyogtam.
- Jól van. Jó éjt! Szeretlek, kicsim.
- Szeretlek. – mosolyogtam, és kis gondolkodás után kimondtam. – Anyu - Margaret tényleg olyan mintha az anyám lenne. És most már ő a gyámom, szóval gyakorlatilag az anyukám is.
- A..Anyu? – kérdezte szipogva. Ennyire meghatotta volna?
- Anyu. – bólintottam mosolyogva. – Hát nem az vagy?
- De. – nevetett fel.
- Jó éjt! – nyomtam ki mosolyogva a telefont.

- Jó reggelt! – ugrottam rá a fiúkra, akik a nappaliban aludtak. Amúgy elég borzalmas látványt nyújtottak. Harry haja tele volt popcornnal, Zaynnek tiszta nyál volt az arca. Louis egy répát (ételt…ehető volt) szorongatott. Liam a sarokban (?) aludt - rá nem ugrottam rá… Nem fogok beleugrani egy sarokba… -, egy toy story-s takaróval. Niallt pedig sehol nem láttam.
- Héé. – ütött meg Harry egy párnával. Felkelni nem tud, de azért egy párnát képes megfogni, és fejbe ütni vele. Kösz, Harry. Persze, nem hagytam annyiban, elkezdtem őket csapkodni, aztán egyszer csak nagy nehezen, felálltak a…a… földről.
- Niall merre van? – kérdeztem, mikor összeszedték magukat, meg felöltöztek, mert, hogy eddig alsónadrágban voltak.
- Gondolom a szobájában. – ásított Liam, miközben felállt a sarokból. Ja, igen, őt a párnacsatázásunk keltett fel, de nem akart felkelni a sarokból. Mostanáig.
- Nincs ott. Ott kerestelek először titeket. – vontam meg a vállam.
- Niall szobájában? – ráncolta a szemöldökét Hazza.
- A szobátokban. – ráztam a fejem nevetve. Aztán meghallottuk Niall nevetést.
- Ti vakok vagytok. – jött elő a konyhapult alól.
- Ömmm, te hogy kerültél oda? – néztem rá kérdőm, kicsit oldalra billentve a fejem. Nem sok ember alszik a konyhapult alatt. Vagyis azt feltételezzem, hogy aludt.

- Elejtettem a sült krumplim.

- Sült krumpli? Niall, még csak 9 óra! Te már ilyenkor gyrosozol? - akadtam ki.

- Majd hozzászoksz! - veregette meg a vállam Harry. Aztán leesett mennyi az idő.

- 9 óra? - sipítottam. Te jó ég. Még reggelizni szeretnék, meg fogat mosni!

- Mi van kilenckor? - kérdezte Zayn.

- Margaret mindjárt itt van értem, és én még reggelizni is szeretnék.

- Hát egyél! - mutatatott a hűtőre Niall. Én meg a hűtőhöz rontottam, és feltúrtam azt.

- Minek jön ilyen korán Mag? - kérdezte most Liam.

- Mert megyünk az Árvaházba. Kathrinehez. És most épp szétizgulom magam. Szóval egy szelet pizza nem elég. - nyúltam a hűtőbe, még egy szeletért. Mikor izgulok, általában telezabálom magam. Épp, hogy megettem csengettek. Harry rohant ajtót nyitni.

- Ha Margaret az, mond, hogy mindjárt megyek. - rohantam fel az emeletre. Nagyon gyorsan fogat mostam, beágyaztam, összepakoltam a cuccaim, és lerohantam.

- Itt vagyok. Mehetünk. - mondtam zakatoló szívvel.

- Oké. - fogta meg a papírokat. - Köszi, hogy vigyáztatok rá. - puszilta meg a fiúkat, aztán én is odamentem hozzájuk és végig ölelgettem őket, miközben mindegyiknek mondtam valamit: "Louis, illetve Will. Máskor jobban próbálkozz a focinál. Amúgy meg köszi, hogy nem faggattál.

Harry és Liam. Máskor szóljatok, ha horroroztok. Nem akarok több horrorfilm jelenetet nézni.

Niall. Pár perc és hányni fogsz a gyrostól. Ez afféle baráti jó tanács.

Zayn. Máskor csukd be a szád alvás közben, mert tiszta nyál az arcod. Még mindig." - búcsúztam el a fiúktól. Majd Margarettel, pontosabban Anyuval, elindultunk az Árvaházba. Bekapcsoltam az övem, és a térdemen doboltam.

- Nyugi, kicsim. - mosolygott Margaret.

- Á, de nem tudok megnyugodni. Annyi idő után megint beszélhetek Kathrineel. Mi van akkor, ha haragszik rám? - jutott eszembe az egyik lehetőség, amitől viszont erősen tartok.

- Jaj, kicsim, nyugodj már meg! - nevetett - Mért haragudna? Minden rendben lesz. Ráadásul megérkeztünk. - mosolygott. Az utolsó szavaira a szívem kihagyott egy dobbanást. A lábaim megremegtek, és hiába ültem nagyon szédültem ráadásul hányingerem is lett. - Kiszállás! - nyitotta ki a kocsiajtót Margaret.

- Anyu... Én...én félek.

- Nyugi - ragadta meg a kezem, és kihúzott a kocsiból, majd becsapta az ajtaját. - Minden rendben lesz. - mosolygott, és bementünk a kiskapun. Ekkor valaki felkiáltott, hogy: "Aurora!". Ezt a hangot bárhonnan felismertem volna. Kathrine volt az. Egy nővel beszélgetett. A tervem az volt, hogy odarohanok hozzá, hússzor megpuszilom és megölelem, de lefagytam. A lábaim nem mozdultak. Libabőrös voltam. Teljesen lefagytam. Kathrine viszont hozzám futott és átölelt. Én pedig újra bírtam mozogni, és visszabírtam ölelni. Sírni kezdtem.

- Aurora, hol voltál? Merre jártál? Jól vagy? Mért nem szóltál nekem semmit? Mi van veled? Milyen csinos vagy! Honnan vannak a ruhák, ugye nem loptad? Tudod, hogy ezeregyszer elmondtam már, hogy rossz dolog lopni?

- Kathrine...Kathrine - nevettem sírva - Nem lopottak. Margarettől kaptam őket. - mutattam Margaretre, aki sokkolva, de mosolyogva nézett minket. - Jól vagyok. Nagyon jól, amióta Margaret megtalált. Bocs, hogy... - kezdtem bele a mesében, de ekkor a nő, akivel beszélgetett Kathrine mielőtt megjöttünk volna odajött.

- Szia. - nézett rám félve a kezét nyúlva - Pamela Montgomery vagyok. Az...az édesanyád.

7. Chapter ~ Pizsibuli?

Hellosztok!

Tudom sokat késtem a résszel, meg beígértem, hogy szerdára megpróbálom hozni! 

Nos, nem jött össze! xd

De most itt vagyok, és virulok az új résszel! Amiben tényleg minden 'happy'! :D

Éééééés *dobpergést* túlléptük az 1000 látogatót, aminek nagyon örülök! :D 

Na tényleg nem rizsázok, csak még szeretném megköszönni, hogy szeretitek, és nézitek a blogot, + hogy komiztok, ami nagyon jól esik :)
(Visszajelzéseknek örülnék :))

Naa, tessék:

*1 hónappal később*

Nem sok minden történt az elmúlt 1 hónapban. Margaret és Mr. Cowell folyamatosan dolgoznak. Így általában egyedül magányosan ülök délutánonkét, néha felhívtak a fiúk, vagy én őket, és beszéltünk úgy 5-10 percet, de nem igazán érnek rá, mert az új klippjüket forgatják, meg sok koncertjük is volt mostanában. Így aztán általában magányosan ülök a kertben, a fűzfa alatti padon és olvasok, ami egyre jobban megy. Eleinte akadozva olvastam, de sokat gyakorlom, és haladok.

Délelőttönkét Mr.Dempseyvel tanulunk.(Haladunk már tudok írni, olvasni, és nagyjából számolni is bár nem az erősségem)
- Mostanában elég depresziós vagy. - jött be Mr. Cowell a szobámba. Még mindig nem igazán csípjük egymást, de azért próbálkozik, ahogy én is.
- Nem vagyok az. - néztem fel a laptopomból. Épp One Directiont hallgattam. Őszíntén szólva, hiányoznak a fiúk…- Egyszerűen csak hiányzik Kathrine. - sóhajtottam.
- No, meg a fiúk, igaz? – basszus, azért nem gondoltam volna, hogy ennyire megismer 1 hónap alatt…
- No, meg a fiúk. Megbántottam Kathrinet. - Semmi kedvem nem volt pont neki elpanaszolni, mennyire hiányoznak a fiúk, legutóljra 2 hete láttam őket, és 3 napja nem beszéltünk.
Így aztán terelve a témát, áttértem a másik hatalmas próblémámra. Kathrinere. - Csalódott bennem. És ez szőrnyen fáj. Meg megmagyarázni se tudom, mert még mindig nem jöttek meg azok a rohadt papírok. Tuti, halálra izgulja magát miattam...
- Minden rendben lesz. - mosolygott rám Mr.Cowell. Erre én csak megforgattam a szemeim. - De, hogy egy kicsit pihenj... - nézett rám hatalmas vigyorral az arcán. - ma a fiúknál alszol. - vigyorgott. 

Végre láthatom a fiúkat! - kiáltottam magamba, kétségkivűl, ez alatt az egy hónbap alatt, elég közel kerültek hozzám. Csak egyszer találkoztam velük, 2 hete, akkor ott aludtam nálunk, és egész este horrort néztünk. Néha még most is beugrik pár kép a filmekből, és kiráz a hideg. Viszont napi rendszerességgel beszéltünk egymással, vagy mobilon, vagy interneten. Néha csak egy fiúval, valamikor pedig mind az öttel egyszerre. Ilyenkor tört ki a katasztrófa, mert, hogy egymás szavába vágva meséltük el mi volt velünk az nap. Talán legtöbbet Louissal beszélgettem, gyakran felhívott, hogy mi van velem, meg, hogy megy-e a tanulás, és gyakran megkért, hogy olvassak neki. Ilyenkor általában nagy kerek szemekkel néztem magam elé, és megkérdeztem, hogy "minek?". Erre a válasz, mindig ugyanaz volt: "Mert csak.". Általában, addig könyörgött, míg fel nem olvastam neki pár sort.

Felugrottam, és szószerint ugrálni kezdtem az ágyamon.
- Ha kiörvendett magad neki állhatnál pakolni, mert indulni szeretnék. - jött be a szobába kaján vigyorral az arcán Zayn.
- Ó. - ültem le. Ez egy kicsit kínos. - Oké. - ugrottam fel, és szekrényem felé rohantam, kivettem egy nagyobb táskát, majd beledobtam egy farmert, egy piros pólót, meg egy pulcsit. Meg a pizsimet is, ami nálam egy rövidnadrág és Margaret pólója. Még akkor adta nekem mikor idekerültem. Azóta ebben alszom, ha nem másban.
- Mehetünk. - rontottam fel a nappaliba. Zayn és Louis jött értem. Igazság szerint reméltem, hogy Harry is itt van. Mióta aznap segített a laptop használatában, elég úgy mond közel kerültem hozzá. Mármint most már megbízom benne. És szeretném minél többet látni. Persze nem csak őt, a többieket is. A WMYB dalolása közben ültem be a fiúk limójába. Zayn és Louis ezt egy mosollyal nyugtázta. Lou mellettem ült, Zayn pedig velem szembe. Nem tudom, meddig utazhattunk. Hamar eltelt az idő. A rádió szólt Zayn meg Louis énekeltek, én meg csöndben mosolyogva bámultam ki az ablakon. Aztán észre se vettem, hogy már a fiúknál vagyunk. Kipattantunk a kocsiból, Louis kinyitotta az ajtót, és bementünk a fiúkhoz.
A nappaliban, a kanapén ült Harry és Liam. Niall meg a konyhában ügyentlenkedett.
- Szia - köszöntött egyszerre Liam és Harry, de még véletlenül se vették le a TV-ről a szemüket.
- Mit néztek? - ültem le közéjük.
- Csss. - rakta a mutatóujját a szájára Harry.
- NE MENJ BE! NE MENJ BE! NE MENJ BE! - ordította Liam. Ekkor gyorsan a szemem elé raktam a kezem, mert rájöttem horrorfilmeznek. Persze, Liam hiába kiabált szegény lánynak, nem hallotta meg, és természetesen bement a kisgardróba, ezt onnan tudom, hogy Harry felsikitott. Utána meg Liam megszólalt: "Látod, kislány? Én meg mondtam, hogy nem szabad oda menned. Most megölt a rossz gonosz ember!"
Ekkor gyors felálltam, és Niallhez futottam a konyhába. Soha többé nem akarok látni egy horrorfilmet se. Még csak jelenetet se. Nem sokkal később a filmnek vége lett - hál' Istennek - és a kanapén vagy a kanapé előtt ülve - illetve fekve - szenvedtünk, az unalomtól.
- Most mit csináljunk? - szenvedett Zayn. Tényleg a kanapén szenvedett. Ide-oda gurult rajta. Elég vicces jelenet volt.
- Mozi? - kérdezte Harry.
- Ne. Múltkor is az a hülye horror. - ültem le a földre.
- Kajacsata? - kérdezte Louis.
- Ú, oké.  - ugrottam fel azonnal.
- Neem! A kaját nem pocsékoljuk! - kiabált Niall torkaszakadtából. Ez se normális...
- Fifa? - kérdezte Liam.
- Jó.  - vágta rá Harry.
- Oké, Oké, Oké, Oké - visitott Louis miközben úgy ugrált, mint valami ovis kislány.
- Nyugi, Will. - mosolyogtam rá szemtelenül.
- Ha még egyszer le Willezel meghalsz. - nézett rám szúrós szemekkel.
- Oké Will. - ültem volna közelebb a fiúkhoz, de ekkor Will elkezdett kergetni.
Szóval futottam. Mint valami hülye. Mondjuk ő is. Fel a lépcsőn, le a lépcsőn, majd megint fel, és megint le, aztán fel, majd le, és végül ki a kertbe. Ahol sikerült elesnem. Így Will drágánk elkezdett csikizni. Úgy röhögtem, mint valami retardált fóka. Egy hang nem jött ki a torkomból, csak csapkodtam. És persze az égvilágon semmit nem láttam, a szemembe gyűlt könnyktől.

- Will! Elég! - nyögtem ki ezt a két szót nagy nehezen. Naná, hogy nem hagyta abba, és belőlem még nagyobb röhögés tört fel. Louisnak valószínűleg nagyon tetszhetett a röhögésem, mivel abbahagyta a csikizést. De csak azért, mert neki is nevetnie kellett. A földön csapkodott, nevetett, forgolódott minden felé.
Így sikeresen felálltam, és szembe találtam magam a többi fiúval, akik gondolom halálra röhögték ezt a jelenetet.
Niall minden második másodpercben tapsolt egyet. Harry már ülve röhögött gondolom nem bírt tovább állni. Liam csak nevetett. Zayn meg...nos, ő meg ugyanúgy fetrengett a földön, mint Louis.
Őket látva megint nevetnem kellett.
Aztán bementünk, mert oké, hogy tavasz van már, még nem a legfényesebb az idő. Letelepedtünk a kanapéra.
- Na, akkor mit is kell csinálnom? - kérdeztem miközben a playstation-t szorongattam. Erre a fiúk újra mindent elmondtak.
- Amúgy ezt mért nem csináljuk élőben? - kérdeztem mielőtt pont elkezdődött volna a meccs.
Erre mind az öten felsóhajtottak.

- Mert – kezdett el gondolkozni Louis - nem tudom. Nos, ez egy jó kérdés.
- Akkor nem megyünk ki? – álltam fel. – Kint én is tudok, viszont ezzel a cuccal nem hinném. – vontam meg a vállam.
- Oké. – ugrott fel Louis.
- Rendben, de akkor Lou velem van. – állt fel Harry.
- Én meg Harryékkel. – ugrott fel Liam is.
- Na nee. - mondta tök egyszerre Niall és Zayn.
- Kösz, fiúk. - bokszoltam a vállukba.
- Bocs, csak Louis focista. Ő profi.
- Ühüm. - mosolyogtam. Még nem tudják, milyen jól focizok. Az árvaházban nagyon sokat fociztam.

- Wáó! Te nem vagy semmi. - vert vállba Niall, úgy a második gólomnál.
- Köszi, tudom. - villantottam az 1000 wattos mosolyom.
- Harry, Liam húzzatok bele!! - kiabált Louis.
- Na, mi van Will? Félsz, hogy legyőzzünk?
- Ó, dehogy. Mi vagyunk a profik.
- Na, majd meglátjuk. - kacsintottam.

- Neeeee! - esett térdre Louis, mikor belőttem a győztes a góllunk. Csupán ezzel az egyetlen góllal, hagytuk le őket. Mivel úgy beszéltük, hogy 5 gólig játszunk. 4-4 volt az állás, aztán rúgtam, és nyertünk.
- Király vagy, kislány. - pörgetett meg Zayn. A szívem majd kiugrott a helyéről ahogy éreztem a kezeit a derekamon. Csak tudnám miért, hozott ennyire lázba az, hogy hozzám ért.
- Ügyes voltál! Így kell ezt Hercegnő! - szorongatott meg Niall, majd lepacsiztunk.
- Ügyes voltál! - öleltem meg Lout.
- Mit ne mondjak te is. – erre elvigyorodtam.
- Köszönöm.
- Ti is ügyik voltatok. - mosolyogtam Harryékre, majd őket is megöleltem. Majd bementünk, és Harry neki látott valamit főzőcskézni a konyhába, mi meg leültünk a bárpulthoz, hogy Harryt se zárjuk ki a beszélgetésünkből.
- Hogy tudsz ilyen jól focizni? - kérdezte Louis.
- Hát az Árvaházban... - kezdtem bele a mesélésembe, de Liam drágánk félbe szakított.
- Árvaház?
- Ja, hogy te nem tudsz róla.
- Csak én tudok róla. - rántotta meg a vállát Harry.
- Hát akkor jó, hogy elmondtam. - nevettem kínosan. Most komolyan elmondtam? Teljesen biztos voltam, hogy Harry elmondta a fiúknak. De nem… Nem mondta el. De miért nem? Mármint tök örülök, hogy nem mondta el. De furcsállom. Nem kértem meg rá, mégis megtartotta a titkom. Jééé… Harry tényleg jó titoktartó.
- Várj! Te mit tudtál?
- Most mesélné el, ha hagynátok.
- Erre az összes szempár rám szegeződött, kivéve Harryét, ő tovább főzött, valami nem tudom mit.
- Szóval Árvaházban nőttem fel. - húztam el a szám. - Nem igazán kaptam szeretet. Senkitől. A nevelők eleve nem foglalkoztak velünk. Egyetlen nevelő volt, aki bármit megtett, bárkiért. Kathrine. Ő rá anyámként tekintettem, és most is nagyon hiányzik.
Az árvaházba a szüleim miatt kerültem. Lemondtak rólam. Párhónapos koromban, az Árvaház kapujában találtak rám. Pont hajnalhasadáskor. Innen jött az Aurora név. - mosolyogtam. - Visszatérve a focira. Az ottani fiúkkal sokat fociztam. Jól megtanítottak.
- Értem. - bólintottak.
- Sajnálom. - mondta Niall.
- Mégis mit? - röhögtem fel. - A szüleim, nem voltak képesek tudomást venni rólam. Eldobtak. És ez nem a te hibád. - mosolyogtam rá őszintén, de fájdalmasan.
- Kész a Harry féle paprikáskrumpli. - vigyorgott.
- Paprikás krumpli! - örvendezett Louis.
- Paprikás krumpli? - kérdeztem.
- Paprikás krumpli. - helyeselt Harry. - Keith, Louis nagypapája, hozta a receptet Magyarországról, még mikor Louis kicsi volt, és aztán megtanította, hogy hogy kell csinálni, és imádom ezt a kaját. Rohadt jó. Főleg ha én csinálom.
- Kicsit se vagy egoista. - röhögtem.
- Na, mutasd azt a kaját. - mosolygott Liam.
Miután szépen elfogyasztottuk Harry isteni kajáját, leültünk a kanapéra és figyeltük, ahogy Harry és Louis fifázik.
- Ez így dög unalom. Nem igaz, hogy veletek unatkozni is lehet.
- cssss. - szólt rám Harry. - éééééés nyertem! - ugrott fel. - Legyőztelek, legyőztelek Louis Tomlinson. Jobb vagyok, jobb vagyok Louisnál. Ennyi vagy, ennyi vagy. - énekelte, és a végénél a fenekére csapott. Nos, mi ezt röhögve néztük végig.
- Naaa, twitcamozzuk már. - nyavalygott Zayn.
- Végül is. - mosolygott Louis.
- Oké. - egyezett bele egyszerre Liam és Niall.
- De akkor Ro is. Nem unatkozhat, szegénykém. - vigyorgott Louis.
- Ki az a Ro? – kérdeztem értetlenül.
- Te. Tudod AuROra. - nyomta meg a ro-t.
- oh, értem. Szóval akkor mostantól Ro leszek? - kérdeztem mosolyogva, felvont szemöldökkel.
- Nekünk mindenképp. - mosolygott Liam.
- Hát jó. Még meg kell szoknom. De tetszik. Ro. - mosolyogtam.
- Na, kezdjünk. - hozta a nappaliba a laptopot Niall. - Kiírtam twitterre, hogy félóra és twitcam. Remélem, fogják az adást.
- És addig mit csinálunk? - kérdeztem.
- Én eszek. - állt fel Niall.
- Én is. - ment vele Liam.

- És én is. - mentem utánuk, kb. 2 lépést, hogy a konyhába érhessünk.
- Én addig levegőzőm egy kicsit. - vett ki egy szál cigit a zsebéből Zayn. Cigizik? Nem is tudtam.
- Én meg visszavágót kérek! - ugrott fel Louis.
- Benne vagyok. - ugrott a tv elé Harry.
Én megettem még egy tányér paprikás krumplit Niallel, mondjuk Niall kétszer annyit evett, mint én, de mindegy. Liam meg valami tükörtojást evett szallonával. Azt mondta, hogy ez az egy kaja, amit megtudd csinálni.


(Lépjetek be: https://www.facebook.com/groups/183283715149349/ )

Díj ^^

 Sziasztok!

Január 12.-én (tényleg életem legjob napja volt, de ez mellékes) kaptam egy díjat Angi-től, és nagyon köszönöm neki!

Őszintén szólva, ez életen első díja, és szörnyen örülök neki.

Mikor megláttam, a szemembe tényleg könnyek gyűltek, hisz egyeltalán nem számítottam rá...

Húú, szóval nagyon köszönöm.

Szabályok:

 1. Írj magadról 11 dolgot.

 2. Válaszolj 11. kérdésre.

 3. Írj 11 kérdést.

 4. Küldd tovább 11 embernek.

1. Szóval írjak magamról 11 dolgot...hmm...

•  Directioner vagyok.
• Niall Horan a kedvencem a bandából.
•  Imádok énekelni.
•  Írni is imádok.
•  Olvasni is nagyon szeretek.
•  Nem sok blogot olvasok mostanában, régebben viszont rengeteg olvastam.
•  Ez a 3.blogom.
•  Mixer vagyok.
•  Londonban szeretnék élni.
•  Keresztény vagyok.
•  Hatalmas családom van, akiket imádok :')

2. Válaszaim, Angi kérdéseire:

•  Mit szeretsz legjobban a saját blogodban?
• Talán azt, hogy érzem, hogy szeretik az emberek, és úgy érzem, hogy nem egy általános, sablonos történet.
•   Mi az amit nem szeretsz a blogodban?
  Azt hiszem, ilyen nagyon nincs...xd
•   Ki/mi miatt kezdtél el írni?
  Leiner Laura miatt kezdtem el, az ő írásai invitáltak, először nem fanfictiont írtam, és eleinte nem blogként, csak úgy magamnak. De azt félbehagytam mert nem sok sikere volt (miután megosztottam a "világgal"). 
•   Mennyire befolyásol az, az írásban, hogy mennyi kommentet kapsz?
  Ó, nagyon. Sokkal szívesebben írja az ember, úgy a blogot, hogy tudja, van akik olvassák, és szeretik a blogot. Néha egy-egy kifejtős kommenttől megjön a kedvem, és leülök, és akár órákig írok.
•   Mi az az egy szó, amivel jellemezni tudnád magad?
  Crazy. :'D
•   Melyik részed tetszett eddig a legjobban magadnak?
  A 3. fejezet. Szeretem a Margaret-Aurora részeket. :')
•   Hány blogod volt eddig?
  Kettő
•   Milyen más előadókat szeretsz még?
  Ahogy az fentebb említettem, Mixer vagyok. Nagyon szeretem a Little Mixet. 
•   Ha kívánhatnál egyet, mi lenne az?
  Vegyen Niall feleségül. xdxd :'D
•   Milyen témában szeretsz a legjobban olvasni?
  Fanfiction, ifjúsági irodalom illetve nagyon szeretem a fantasykat.
•   Hány éves vagy?
  12

3. Kérdéseim:

• Hány éves vagy?
• Mióta írsz?
• Miért írsz?
• Hány blogod volt/van?
• Ki a kedvenced a bandából (már ha van)?
• Szereted azt amit csinálsz?
• Milyen zenéket szeretsz?
• Kedvenc könyved?
• Kedvenc íród?
• Hány blogot olvasol?
• Miért azt a témát választottad a blogodnak, amit választottál?

4. A blogok akiknek küldöm a díjat: 

Last Moments

I Can't Change

Another Fairitale

I Will Always Belive

"What Doesn't kill you makes you stronger..."

I am a figure-skater

Sorry, but it's my life

Private Love

I'm just victim

I can't live without you

A more beautiful life in London  (igaz befejezett, de ez volt az első blog amit olvastam)

6. Chapter ~ Mért nem emlékszem rá?

Sziasztok!

Na, mivel ma olyan 'hepi' hangulatom van... (Tudjátok Zayn szülinapja, Nouis tweetek, stb.) 

Hoztam az új részt!

Visszajelzéseket kérnék... :)

Remélem tetszeni fog, ez amolyan Harry-s rész! :D

Nem rizsázok, jó olvasást! <3

xxxx

Göndörkével találtam szembe magam.
- Jól vagy? – kérdezte suttogva, miközben leült mellém.
- Ne-em i-iga-azán. – mondtam ki ezt a két szót.
- Hazaviszlek. – vett a karjaiba.
- Tegyél le-e! – alig bírtam már beszélni.

- Nem. – mondta ki egyszerűen. – Nem hagyom, hogy az utcán fagyj meg. – nem tudtam válaszolni. Az ajkaim nem engedték. Pedig ellenkezni akartam, de nem bírtam semmit csinálni.

- Liam, indíts! – ez volt az utolsó mondat, amit hallottam. Innentől kezdve semmire nem emlékszem.

Reggel – gondolom reggel lehetett, mivel már világos volt – a szobámban találtam magam. Hogy kerültem én ide? Próbáltam felidézni a tegnap este történteket, de nem igazán jutottam sokra. Emlékszem, ahogy Mr.Cowellék veszekednek. Hogy sírok. És emlékszem, ahogy az utcán sétálok. Igen, sétálok az utcán. Majd leültem. Leültem valahova? Igen, és próbáltam elaludni. Aztán… aztán valaki hozzám ért, és gondolom ő hozhatott ide. De ki? Miért nem emlékszem rá?Felkeltem, az ágyból, és Margaretet próbáltam megkeresni, de sehol nem találtam. Viszont Mr. Cowellt sikerült… 

- Aurora? – nézett rám értetlenül. – Mit keresel itt? – ó, ez kedves.
- Nos, ez jó kérdés. Én se tudom. A szobába keltem fel. De már itt se vagyok. – intettem.
- Ne. – fogta meg a csuklóm, és visszarántott. – Szeretném, ha itt laknál. Tegnap, kicsit… - motyogta össze-vissza a dolgokat. 

- Tudja, Mr. Cowell, én nem értem magát! Egyik pillanatban kedves velem, a másikban meg elküldd melegebb tájakra. Most meg el akar hozni, a melegebb tájakról?! Komolyan nem értem. Nem értem, mért gondolja, hogy én lopnék önöktől. Miért tenném? Lenne értelme? És mégis mit lopnék maguktól? Meg amúgy is, miért lopnék? Iszonyatosan hálás vagyok, hogy segítenek nekem, és nem hagynak az utcán rohadni. Csak hálás lehettem maguknak. De mindegy. Nem leszek a terhükre. Viszlát. – indultam meg fel a lépcsőn, Mr.Cowell utánam kiabált.

- Sajnálom, hogy nem bíztam benned. – egyszerűen nem foglalkoztam vele. Tovább mentem, épp léptem volna ki a bejárati ajtón, de Harrybe ütköztem.
- Hová mész?
- Oda ahonnan jöttem.
- Az Árvaházba? – kérdezte furán.

- Te arról honnan tudsz? – na ne, most komolyan tud róla? Hogyan sikerült neki rájönnie az eddig féltve őrizgetett titkomra? Szinte láttam magam előtt, hogy a szemében meg vagyok bélyegezve. Én lettem a kölyök, aki az árvaházból jött, aki nem kellett senkinek. Csodás. Bár még mindig nem rémlett minden a tegnapi nap kapcsán, és kissé fáradt is voltam, arra azért emlékeztem, hogy csak Maragretnek és Simonnak beszéltem róla. Egy pillanatig sem hittem, hogy Margaret elmondta volna nekik, így a gyanúsítottak létszáma egy főre szűkült.
- Uppsz.
- Uppsz, bizony. Ki mondta neked? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, bár már előre tudtam a választ.
- Simon… - motyogta. A sejtéseim tehát igaznak bizonyultak.

- Gondolhattam volna. – csattantam fel.

- De mégis miért mész vissza? Magék mindent megadnak neked. Egy szavadba kerül, és ők repülnek, hogy megcsinálják a kérésedet.

- Nem akarok a terhükre lenni.

- De nem vagy a terhükre. – nézett rám értetlenül. – Mindig is vágytak egy gyerekre, de Margaretnek nem lehet, és most, hogy megtalált téged, végre boldognak tűnt. Mikor elmentél összeomlott. A régi, szomorú Maget láttam. Ne menj el. Neked is jobb így, sokkal jobb. – bólintottam.

- Lehet, de…
- Aurora! Legyen már elég a de-ből! Nincs semmi de! Tudod, hogy igazam van, úgyhogy most szépen lemész Simonhoz, és beszélgettek! – parancsolt rám, miközben a lépcsőre mutatott.
- Mr.Cowell. - szólítottam meg. Épp mosogatott. - Itt maradnék, ha nem gond, és ha önt nem zavarom. - Mr.Cowell mosolyogva bólintott egyet, aztán tovább mosogatott. Hát, ez fura volt…
Én pedig felmentem Harryhez, aki a nappaliban ücsörgött Margarettel, és a tévét néztek közben, pedig beszélgettek. Odarohantam Margarethez, és szorosan megöleltem. Elég rendesen meglepődött, gondolom nem tudta, hogy itt vagyok.
- Hát te? Visszajöttél? - ölelt vissza.
- Hát igazából, reggel a szobában keltem. De nem emlékszem már, hogy kerültem oda. Aztán el akartam menni, de pont akkor jött Harry, és megállított. Beszéltünk Mr.Cowellel, és ő beleegyezett, hogy maradjak. Így maradnék. - hadartam el gyorsan, nagy vonalakban a dolgokat. Harry mosolyogva nézte végig a jelenetet. Margaret nem szólt semmit, csupán csak még egyszer magához ölelt. Hogy ez alatt a pár nap alatt mennyire közel kerültünk egymáshoz... Hihetetlen.
Olyan hálás vagyok neki. Ha ő nem létezne, vagy elveszíteném… Ebbe, jobb nem belegondolni. Nem bírnám ki ha elveszíteném, pedig csak pár napja ismerem.
- Amúgy hogyhogy itt vagy Harry?
- Tudtam, hogy szükség van rám. - nevetett. Majd hozzátette az igazi okot. – Amúgy nem, csak Simonnal kell beszélnem. Szóval megyek beszélni vele. - mosolygott, majd eltűnt.
- Éhes vagy? - kérdezte Margaret.
- Nem. Nem igazán. - mosolyogtam.
- Értem. Nekem mennem kell dolgozni.
- Oké. – mosolyogtam. Még egyszer megöleltük egymást, és elment. A szobámba mentem letusolni, mivel még mindig az utcai szakadt ruhámban voltam. Letusoltam, kinyitottam a szekrényem, ami már tele volt (mivel ugye múltkor vásároltunk). Felvettem egy szürke melegítőt, meg egy fekete pólót.
Majd a konyhába vettem az irányt, hogy igyak.
- Hali. – köszöntem Harryéknek, de valami nagyon fontosról beszélhettek, mert csak legyintettek egyet mind a ketten. Hát jó. Csináltam magamnak egy kakaót, és visszamentem a szobámba. Nézelődtem össze-vissza, de nem igazán tudtam mit csinálni. Úgyhogy visszamentem a konyhába, és elmostam a bögrém.
- Na, nekem mennem kell. – állt fel Mr.Cowell az asztaltól. – Vigyázz a házra, Aurora.
- Igenis, főnök! – szalutáltam, nevetve. Ő csak megrázta a fejét, és elment.
- Harry…
- Hmm?
- Gyere! – fogtam meg a kezét, majd a szobámba húztam. – Megmutatnád, hogy kell ezeket használni? – emeltem fel az íróasztalomról az újdonsült laptopom és telefonom.
- Hát persze. – ült le az ágyra. – Add ide. – én meg a kezébe nyújtottam a laptopom, és leültem mellé. Szépen megmutatott mindent. Szerintem enyhén kikészíthettem, mert vagy ötször el kellett magyaráznia mindent mire megértettem. De most már legalább tudom használni.
- Köszi. - néztem rá hálásan.
- Á, semmiség. – rántotta meg a vállát. – De most már mennem kell. A fiúk várnak. – mosolygott, miközben felállt az ágyról.
- Oké. – ugrottam fel én is az ágyról, és kikísértem Harryt.
- Holnap… - kezdte el a mondandóját a bejárati ajtóban, de nem bírta befejezni, mert egy csomó fénykép kattant el. Így aztán gyors elment, és elhajtott a kocsival. Szupi. Azt hiszem, nem fogom megtudni, mi lesz holnap. Amúgy mit kerestek itt a fotósok? És miért fényképezgettek?
Visszamentem a szobámba, ledőltem az ágyra, és a párnába fúrtam a fejem. Szépen lassan elaludtam.
Margaret ölében keltem fel.
- Jól vagy? – kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Aha. Miért?
- Csak mert nagyon piros vagy, és tiszta víz. – fogta meg a homlokom.  – Te lázas vagy. Egy pillanat. – állt fel az ágyról, és elrohant. Felkeltem és megmostam az arcom, majd visszadőltem az ágyba. Aztán bejött Margaret egy pohár vízzel.
- Ezt kapd be! – adta a kezembe. Én pedig bekaptam a gyógyszert. – Kérsz valamit?
- Nem, köszi.
- Jó, akkor aludj. – húzta be a függönyeim.
- De nem vagyok álmos. Maradj itt, és dumáljunk. – ültem fel.
- Hát jó. – ült le mellém. – Mit csináltál, míg nem voltam itthon?
- Harry mutogatta, hogy kell használni a laptopom, meg a mobilom. 
- Ó, szóval Harryvel voltál. – mosolygott.
- Aha. – mosolyodtam el én is. -  Aranyos srác.
- Igen. Holnap korán kelj, mert jön Mr.Dempsey.
- Ki?
- Mr.Dempsey. A magántanárod. - mosolygott.
- Ó, oké. Szerintem én letusolok még egyszer.
- Oké. Kérsz enni?
- Aha, köszi. De majd kiszolgálom magam. - mosolyodtam el.

5.Chapter ~ Újra az utcán

Sziasztok!

Hát itt a következő rész!

Nagyon köszönöm a komikat, a tetszikeket. És köszönöm, az új feliratkozóknak, hogy feliratkoztak! 

Annyira jó látni, hogy egyre többen nézik a blogot :D Lassan meglesz az 1000 látogató, ami nagyszerű érzéseket vált ki belőlem! (ezt aztán megfogalmaztam xd)
Visszajelzéseket kérnék! *-*

Aztán, aki még nem tette volna meg, az lépjen be a csoportba: https://www.facebook.com/groups/183283715149349/

Óóó, és ma lesz a Kiss You klipp premiere!

"Oh, I just wanna show, you off to all my friends, 

makin' them drool down their, chinny, chin, chins

Baby be mine tonight, mine tonight, baby be mine tonight yeah"

Bementem a szobámba, és átvettem a szakadt ruháim. Simon szavai mélyen érintettek. Fáj, hogy nem bízik bennem, és azt hiszi, hogy én lopnék tőlük. Jó, mondjuk alig ismer, és én is alig ismerem őt, én sem bízom meg benne. Nem kerültünk olyan közeli kapcsolatba, mint Margarettel. Viszont a bizalom érdem. Nem lehet csak úgy megadni, de időm se volt kiérdemelni. Ilyenek lennének az emberek? Minden apró dologért elítélnek, és akkor sem bíznak meg benned, ha a párjuk ezt megtette? Ezek szerint igen. Nem ilyennek képzeltem a való életet. Azt hittem, itt majd valami jobb vár rám, mint az árvaházban, de tévednem kellett.
Miközben gondolkoztam, elővettem a zacskót, és beleraktam a ruháim. Az itt kapottakat nem, csak azokat, amiket hoztam. Pár perc múlva halk kopogást hallottam. Nem válaszoltam, nem mozdultam, egyszerűen csak folytattam az ágyam beágyazását és a szobám rendbetételét. Ha már
eddig itt lehettem, tartozom annyival, hogy rendet rakok magam után.

- Hova mész? – kérdezte halkan, szinte suttogva Margaret, miután benyitott. Én csak ránéztem a könnyeimmel küszködve, aztán odamentem hozzá, és jó szorosan magamhoz öleltem. Talán életemben utoljára öleltem meg azt a nőt, akit egy nap alatt megszerettem. Aki egy nap alatt megszerezte a bizalmam. Aki megmentette az életem, miatta nem fagytam halálra az utcán. Viszont most megint visszatérek, és lehet, hogy ugyanez lesz a sorsom. Talán az ég is úgy akarta, hogy az utcán érjen véget az életem, és a sorsba senki sem tud beleszólni.
Margaret arcon puszilt, a könnyeim pedig megjelentek az arcomon. Soha többé nem láthatom…

- Ne menj el. Simonnal majd lerendezem ezt az egészet. Nem kell miatta elmenned – rázta a fejét. – Tényleg megbeszélem vele. Te csak ülj le, és pihenj. Hozzak enni vagy valami? – hadart, és mutogatott mindenfelé. Annyira fáj, hogy itt kell hagynom

- Még egyszer köszönök mindent. Szia – köszöntem el, és kifutottam a szobámból. Nem néztem vissza, nem akartam visszanézni, csak futottam le a lépcsőn. Mivel a fiúk értetlenül néztek rám, egy pillanatra megálltam. 
- Hová mész? – kérdezte Niall döbbenten.
- Mi ez a cucc? – tudakolta Zayn.

- Miért sírsz? – tette fel a következő kérdést Harry. 

- Válaszolnál? – csattant fel Liam. Igazán nem értettem, mi oka van felháborodni. Ha esetleg nem kérdezgetnének egymás szavába vágva, még válaszolni is maradna időm, így azonban a mondandójukat is nehezemre esett felfogni.
- Sziasztok, fiúk – a kérdéseikkel nem törődve intettem egyet nekik, és kifutottam a bejárati ajtón. Ezután már csak szépen lassan sétáltam el a háztól, elvégre nem volt miért sietnem. Úgy sem jönne senki utánam, Margareten kívül senki nem jönne utánam. Hiányozni fog, nagyon. Őt is elvesztettem, pont mint Kathrinet. Ő is csalódott bennem. Neki is fájdalmat okoztam, mindenkinek fájdalmat okozok. Nem csak a szeretteimnek, saját magamnak is, de nem tehettem mást. Nem akartam, hogy az én hibámból összevesszenek Simonnal. Ezt meg kellett akadályoznom. Nos, sikerült, csak a magam kárára. De ennyit meg kellett tennem Margaretért és Mr.Cowellért.
Sötét volt, sajnos korán beesteledett. A nap pár perc alatt eltánt a házak mögött, anélkül, hogy észrevettem volna. Hamarosan már csak a lámpák világították meg az utcát. Próbáltam keresni valami helyet, ami szélvédett, hogy ne fázzak annyira, bár most, hogy alig láttam valamit, ez még nehezebben ment. Sajnos februárban, a nagy hidegben nem igazán segít egy szélvédett hely. Viszont még mindig jobb, mint a semmi.
Nem értem, miért gondolja Simon, hogy én lopnék tőlük. Vagyis miért gondolja azt, hogy ha én lopok attól a bácsikától, akkor tőlük is lopni fogok. Mi okom lenne a lopásra? Semmi. Nem tudom, mit gondol rólam. Olyan jó lenne, ha tudnék olvasni a gondolataiban! Megkapok tőlük mindent, aztán megszököm a cuccokkal együtt? Annak mi értelme lenne? Én ezt nem értem. Valószínűleg nem is fogom megérteni, ez valami olyan dolog lehet, amit csak az ért, aki idekint született és itt is nőtt fel. A szívemben tátongó ürességen kívül még egy hátránya volt az elrohanásomnak: most megint koslathatok kaja után. Nagyszerű. Lopni semmiképpen sem akarok, azt hiszem, egy életre megtanultam a leckét. És mi van akkor, ha visszamennék az Árvaházba? Ott van Kathrine, vele talán kibírom valahogy ezt a 2 évet. 18 évesen mindenkit az útjára engednek, jó esetben olyan munkával, amiből meg tudsz élni. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha visszamennék. Ott legalább nem fagynék halálra. Enni is kapnék, igaz moslékot, de még mindig jobb, mint a semmi. Inni is ihatnék, és nem kaparná a torkom ez az izé.Nem! - kiáltottam fel magamban. - Nem fogok megfutamodni! Nem megyek vissza arra a borzalmas helyre! Hogy juthatott ilyen még csak az eszembe is? Normális vagyok én? Minden bizonnyal nem, ha feltettem ezt a kérdést. Végre kiszabadultam onnan, most meg visszamennék? Fogalmam nem volt, hogy hol vagyok. Leültem, és megpróbáltam elaludni, bár igaz, nem sok sikerrel. A fogaim csikorogtak, remegtem, fáztam, és biztos voltam benne, hogy nem érem meg a másnap reggelt. Lehunytam a szemem, és megpróbáltam elaludni. Közben az agyam folyamatosan kattogott. Mégis hogy lophattam? Jó, éheztem, de ez akkor sem lehet kifogás. Valószínűleg a bácsi is éhezett, akitől elvettem azokat a kifliket. Velem ellentétben azonban ő legalább tisztességes módon próbált ételhez jutni. Megértem, Louis miért akadt ki annyira, ellenkező esetben én is mérges lennék. Kereshettem volna máshol, vagy kérhettem volna kölcsön is. Legrosszabb esetben áttúrhattam volna a kukákat, mint bármely hajléktalan, de nem. Loptam, ezzel bajt hozva magamra. Talán ha nem lopok, még most is Margeretéknél lennék. Talán épp társasoznánk, forró teával a kezünkben. Már a gondolattól is megszomjaztam, és a rossz érzés erősebben tört rám, mint eddig bármikor. Próbáltam leállítani az agyam, kisebb-nagyobb sikerrel. Minél tovább próbálkoztam, annál könnyebben ment, azt hiszem, közeledtem a fagyhalálhoz. Vagy legalábbis a kómához. 
Fogalmam nincs, mennyi ideig lehettem ott, de egyszer csak egy meleg kéz ért hozzám, amire felriadtam.