Kiegészítő rész ~ Harry szemszöge

Halihó!
Hoztam nektek egy kiegészítő részt!
Hogy máskor hozzok-e az attól függ, hogy mennyire szeretnétek, hogy legyen ilyen...
Viszont ha beleegyeztek körübelül 10-20 részente lenne, fontosabb eseményeknél. A kiegészítő részek vagy valamelyik másik szereplő szemszöge vagy Aurora múltban játszódó története lenne. Lesz egy szavazás oldalt, de örülnék ha komiban bővebben kifejtenétek erről a véleményetek :)
Xxxx

Aurora a bulira készülődött. Soha nem értettem a lányokat. Minek hat órával a buli előtt elkészülni? Nem tudom, nekem ez kínai...
Aurora épp, hogy elkészült - mellesleg megjegyezném, hogy gyönyörű dereka van - csöngettek. Mentem volna ajtót nyitni, de rám szólt.
- Majd én. - mosolyodott el.
- Hát jó. - motyogtam alig hallhatón és levágtam magam az ágyára. A szobáját szemléltem végig. Az ágyneműje fehér volt, tele rózsaszín-kék lepkékkel. A szoba falai barna és kék színben pompáztak. A polcán fényképek voltak. Közelebb mentem, hogy megnézhessem őket. Az első képen bizonyára Kathrine lehetett. Kissé gyűrött kép volt. A második képen Margarettel mosolygott. A harmadikon pedig velünk nevetett. Szeretem ezt a képet. Pár perc múlva kiabálást hallottam. Aurora kiabálását. Szélsebesen rohantam fel a lépcsőn a bejárati ajtóhoz. Három rendőr állt az ajtóban. Két ember erősen lefogta Ro-t.
- Maguk mit csinálnak? - kiabáltam.
- Letartóztatási parancsunk van, Aurora Cowell ellen. - mutatta fel a papírt az egyik férfi.
- Engedjenek el! - ordította kétségbeesetten, a két férfi viszont nagyon erősen fogták le. Erősen próbálkozott szabadulni a férfiak szorításából. Legszívesebben odarohantam volna, és elvettem volna a két férfitől. De nem tehetem. Nem akartam magamat is bajba sódorni, így próbáltam lenyugtatni magam.
- Mit csinált? - húztam fel a szemöldököm, mégis idegesen.
- Vigyék a kocsiba. - parancsolt a 2 izomagyra, akik Ro-t fogták le. A kocsi felé tolták. Valószínűleg észrevette, hogy ideges vagyok, és ha nem csinál valamit, hamarosan Ro mellé ugrok. Így hát csak akkor szólalt meg, mikor Ro látótávolságon kívülre került.- Betört három ablakot.
- Ezért akarják lecsukni? - néztem furán. Ezért igazán nem zárhatják börtönbe.
- Csak letartóztatjuk. Egyelőre csak fogdában kell lennie. Aztán a bíró dönt. Ha úgy dönt, börtönt érdemel, akkor lecsukják. - vonta meg a vállát és Ro után a kocsiba ment. Teljesen nyugodt volt. Semmi nem érdekelte. A munkáját végezte, és ahogy láttam rajta alig várta, hogy haza mehessen. Én viszont vele ellentétben, idegesebb voltam, mint valaha. Szélsebesen rohantam le a telefonomért és a lakáskulcsomért. Majd futólépésben indultam hazafelé. Szólnom kell a fiúknak.
Teljesen kétségbeestem. Nem csukhatják le Ro-t. Nem! Nem engedem!
Pár perc alatt hazaértem. A zárba próbáltam berakni a kulcsot, de annyira féltem, hogy remegett a kezem, és elejtettem a kulcsot. Szuper...
Idegbetegen rontottam be a lakásunkba.
- Srácok! - kiáltottam. Zayn és Liam a kanapén szenvedtek. Niall a konyhába evett (na, jó, most már kezd idegesíteni, hogy akár mikor haza jövök: Niall mit csinál? Eszik, na, jó, ez most valószínűleg az izgulásom miatt ideggel). Louis pedig valószínűleg a wc-n ül, így idegbetegen nyitottam be a fürdőszobába, és... nem volt ott.
- Hol van Louis? - kiáltottam. Velem egy időben szólalt meg Niall is, hogy "Cső, haver!" De ez most cseppet sem érdekelt.
- Eleanornál, miért?
- Jó, akkor ő nem jön. Srácok, nagy gáz van. - elég hangosan mondtam, azt hiszem - Aurora...
- Igen, tudjuk, Ro tökéletes, Ro gyönyörű, Ro szívdöglesztő, Ro kedves, Ro humoros, Ro... - sóhajtotta Zayn. Tényleg ennyit beszélek róla?
- Nem az! - kiáltottam rá idegesen - Letartóztatták...
- Hogy mi?! - akadt ki Liam.
- Hallottad... - motyogtam.
- Gyerünk a rendőrségre. - motyogta Niall, miközben már a kabátját húzta fel. A fiúk gyorsan elkészültek (hozzájuk képest) és idegbetegen rohantuk Louis kocsijához. Ami természetesen, nem volt itthon. Valószínűleg azzal ment el Elhez. Kétségbeesetten néztem Zaynre. Utálta, ha az autóját mi is használtuk. Ha az ő autója, akkor azt csak ő használja... Vagyis valami ilyen elve van az autókról...
- Most az egyszer - sóhajtott. - És csak Ro miatt. - motyogta és bevágta magát a kocsiba.
Szerintem viszonylag hamar a rendőrségre értünk.
- Jó napot! - kiabáltam, mikor még a pulthoz sem értem - Aurora Cowell után szeretnék érdeklődni.
- Cowell kisasszony egy cellában van. Odavezettem magukat. - mosolyodott el halványan a nő, majd kijött a pult mögül, és a cellákhoz mentünk. - Az utolsó jobbra. - mutatott végig a folyosón. Nem volt valami hosszú. 5-6 cella volt, nem több. A fiúkkal futólépésben tettük meg a pár méteres utat. Mikor odaértünk, Ro felkiáltott és amennyire tudott közelebb jött hozzánk.
- Srácok! - mosolygott megkönnyebbülten és felém fordult - Azt hittem nem jössz ide. Azt hittem nagyon-nagyon haragszol rám - mondta szipogva. A szívem szakadt meg... Látni, sírni... A világon az egyik legrosszabb dolog az, amikor azt látod, hogy akit mindennél jobban szeretsz, sír és szenved, de te nem tudsz mit csinálni. Meg akartam ölelni, de nem tudtam a rácsoktól.
- Csss - csitítgattam - Nem haragszom. Mért haragudnék? A legfontosabb, hogy ki juss innen. Kijuttatunk, oké? - kicsit remegett a hangom, de nem igazán érdekelt. Perpillanat a legkisebb gondom is nagyobb volt ennél. Nagyon aggódom érte. Nem hagyhatom, hogy börtönbe kerüljön. Még ha csak 1-2 évről is lenne szó.
- Köszönöm. - mosolyodott el. Csak mosolyogva legyintettem egyet.
- Na, most megyünk. - motyogta Louis, majd elmentünk. A szemem sarkából láttam, ahogy visszaül a vaságyra.
Újra a nőhöz mentünk.
- Elnézést, hölgyem! - mosolygott rá Liam - Mit tud Aurora Cowell ügyéről?
- Még semmit nem tudok. Nem rég kihallgatták. De szerintem ezért nem kerül börtönbe. De majd a törvény és a bíró eldönti. - motyogta és elment. Vagyis bement valami ajtón. A fiúkkal pár székre ültünk. Vártuk, hogy mi lesz.
- Felhívom Simont. - motyogta Niall és elővette a telefonját, én pedig ugyanazzal a mozdulattal kivertem a kezéből a telefont. - Mit csinálsz? - tárta szét karjait.
- Nem kell ide Simon is - ráztam a fejem.
- Simonnak tudnia kell róla. Ő a gyámja előbb-utóbb úgy is megtudja. - magyarázta Zayn. Idegesen ráztam a fejem.
- Ro-nak nincs szüksége arra, hogy Simon szétszidja a fejét.
- Ha lecsukják, megérdemli. Betört 3 borzasztóan drága ablakot. - motyogta Liam.
- Mi? - akadtam ki. Mi az, hogy megérdemli?! Nem volt szép és jó amit tett, de ezért igazán nem csukhatják börtönbe. A fiúk egyszerűen csak a hátam mögé mutattak. Megfordultam, és… és megláttam Simont. Idegesen ácsorgott a pultnál, miközben a nőt hallgatta. Azonnal odafutottam.
- Simon! - szóltam kicsit hangosabban.
- Ne most, Harry! - sziszegte.
- Jöjjön velem, Mr. Cowell - mosolyodott el halványan a nő. Simon bólintva követte őt.
- Simon! - kiabáltam utána, de vagy nem hallotta, vagy nem foglalkozott vele, mert nem fordult vissza. Már nem tudok mit csinálni. Egyszerűen csak visszaültem a székre a fiúkhoz, egy nagy sóhaj kíséretében.
- Nyugi, Hazza. - veregette meg a vállam Liam. Én pedig "kissé" idegesen ráüvöltöttem.
- Mi az, hogy nyugodjak meg? Lehet, hogy lecsukják Ro-t! - erősen ráztam a fejem.
- Elnézést, uram, itt nem szabad kiabálni. - nézett rám mérgesen egy rendőr.
- És azt ki nem szarja le? - álltam fel, kihívóan.
- Harry... - motyogta Niall.
- Uram, állítsa le magát. Vagy el kell hagynia az épületet.
- Maga, csak ne mondja, meg mit csináljak. - kiáltottam rá. Erre egy másik rendőr is odavánszorgott.
- Benn tárgyalás folyik. Befogja a száját, vagy kimegy. - motyogta dühösen.
- Harry, ezzel nem hozod ki Ro-t a börtönből. Maximum rosszabb lesz. - húzott hátra Zayn. Igaza volt. Ezzel csak ártok. Így aztán visszaültem a székre.
Aztán megint felkeltem, mikor észrevettem, hogy megjelent a pultos nő. Odafutottam hozzá.

- Merre találom a bírót, aki Aurora Cowell ügyét rendezi?
- Épp Aurora ügyével foglalkozik.
- És ön esetleg meg tudja mondani, hogy van-e óvadék? Kifizetném… - motyogtam.
- Én ezt nem tudhatom. A bírótól kell megkérdeznie. Biztosan hamar vége lesz a tárgyalásnak. Azonnal szólni fogok önnek. – mosolygott, majd elment. Aprót bólintottam, és leültem a székre.
- Elmegyek valami innivalóért, oké? – motyogtam, majd felkeltem a székről – amin kb. 2 másodpercet ültem – és elmentem az automatához kávéért. Futólépésben kerestem meg az automatát. Nem akartam, hogy olyan balszerencsés legyek, hogy nem leszek ott, mikor végett ér a tárgyalás. Így aztán ahogy odaértem, megvettem a kávémat, 2 cukorral és tejjel, majd futólépésben távoztam is. Mire visszatértem, a nő futott hozzám.
- 1 perce lett vége a tárgyalásnak. A bírót megtalálja ott. – mutatott balra a 2. ajtóra.
- Köszönöm. – nyomtam a kezébe a kávés poharam, és berontottam az ajtón.
- Hello, Harry Styles vagyok. – mondtam idegesen, miközben a hosszú bíróhoz sétáltam futó lépésben.
- Hello. – motyogta értetlenül.
- Mi van Aurora Cowell ügyével? – törtem a lényegre. Megvakarta a tarkóját a válasza előtt.
- A fiatalkorúak börtönébe helyezzük. – a válaszára az állam a földet érte.
- Tessék? Esetleg nem lehet óvadékot fizetni? – kérdeztem remegve. Nem sok kellett, hogy teljesen kiboruljak.
- De. De Aurora kisasszony úgy nyilatkozott, hogy senki nem fizetné ki neki, mert nincs családja. – motyogta értetlenül.
- De én kifizetem. – kiabáltam rá idegességemben.
- Mr. Styles, nyugodjon meg. 1000 font az óvadék.
- Rendben. – motyogtam. – Egy pillanat. – rohantam ki a kocsihoz. A kocsiban csak Zayn tárcája volt, de majd visszafizettem.

Futólépésben, szinte futva, mentem Aurora cellájához. Oldalamon a bíróval és a srácokkal.
A rendőrök már a cellájánál voltak. A bilincset tették Aurora kezére.
- Ne! – kiabáltam a rendőrökre. Kissé furán néztek rám.
- Ki lett fizetve az óvadék. Elengedjük Cowell kisasszonyt. – motyogta a bíró a rendőröknek mikor odaértünk. Aurora megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Hallották. Vegyék le rólam a bilincset. – mutatta a kezét a rendőröknek. Halványan elmosolyodtam. Megnyugodtam. Ro nem kerül börtönbe. Hál’ Istennek. A rendőrök levették róla a bilincset, és a nyakamba ugrott. Vigyorogva öleltem magamhoz. Végre…

12. Chapter ~ Fogda

 Sziasztok!

Meghoztam az új részt! ^^

Tudom elég sokára hoztam, sajnálom :(

És valószínűleg találtok benne pár helyesírási hibát... Mentségemre szóljon, hogy telón írtam...

Ja, és nem sokára (remélem holnapra már sikerül befejeznem) kaptok egy kiegészítő részt ;)

Remélem tetszeni fog :)

Visszajelzéseket kérnék

A szavai zengtek a fülemben. "Magát letartóztatjuk. Letartóztatjuk."
Rettegtem. Hát tényleg megtette a vénboszorka. Feljelentett. Megtette. Most meg mehetek a dutyiba...
Próbáltam az erős oldalam mutatni. Kivülről talán sikerült is, de belülről... Sírni, sikitani akartam.
- Miért is? - raktam csípőre a kezem, és kérdőn néztem az "úri emberekre". Az izomagyúak nem válaszoltak. A két oldalsó megfogta a két kezem. - Ne érjenek hozzám! - kiabáltam rájuk. A kezem kihúztam a szorításukból. Mintha meg se halloták volna, úgy kaptak újra a kezemre, és rakták rá a bilincset. M...megbilincseltek...
- Engedjenek el! - ordítottam rájuk - Én nem csináltam semmit! - a könnyek egyre csak gyűltek a szemembe. Tartanom kell magam! Nem sírhatom el magam!
Harry jött fel a lépcsőn.
- Maguk mit csinálnak? - kiabált.
- Letartóztatási parancsunk van, Aurora Cowell ellen. - mutatta fel a papírt a középső ürge.
- Engedjenek el! - ordítottam, a két férfi viszont nagyon erősen fogtak le. Szinte mozogni nem bírtam.
- Mit csinált? - húzta fel a szemöldökét Harry.
- Vigyék a kocsiba. - parancsolt a 2 izomagyra, akik engem fogtak le. A kocsi felé toltak.
- Eresszen el! Egyedül is betudok ülni! - kiabáltam, mikor a rendőrautóba próbáltak belegyömöszölni.
Elengedtek, így önként ülhettem be a hátsó ülésbe. Igazi megtiszteltetés...
A két ürge a két oldalamra ült.
Nagyon féltem. Lefognak csukni...
Semmit nem tudok tenni ellene. Simon 10-re vár haza. Margaret nincs itthon, úgyhogy még beszélni se tudok vele. Ezek után meg pláne nem. Nagyon haragudni fog rám, és akkor Simonról ne is beszéljünk.
A fejemben dobogott a vér. A szívem szinte kiugrott a helyéről. Lihegtem, mint egy szomjas kutya.
- Indulhatunk? - szállt be a "vezér" alak is. Meg se várva a választ a gázra lépett. Harry nem volt vele...
Harry, merre van? Nálunk maradt? Vagy hazament? Mi lehet Harryvel...? Kétségbeestem. Harry az egyetlen reményem... Csak ő segíthet rajtam. De nem tudom hol van. Lehet, annyira megharagudott rám, hogy nem jön ide. Lehet, úgy gondolja, hogy maradjak csak a dutyiba, mert ott a helyem.
Ez az egész a vörös söpredék hibája!
Megkeserűli ezt a vénbanya még! De mennyire! Főleg, ha Harry miatta nem fog hozzám szólni!
- Hogy dögölne meg! - kiáltottam fel. Az izompacsirták kérdőn néztek rám. - Most mi bajuk, he? - kötöszködtem, mire az egyik mélyen a szemembe nézett. (Amúgy csak úgy mellékesen megjegyzem,hogy gyönyörű smaragdzöld szeme volt, pont mint...)
- Befogod a szád vagy én fogjam be? - mondta búskomoran. Az arca komoly volt. Szemeiből is komolyság tükrözödött.
Nem szóltam semmit, amúgy is épp megérkeztünk. A jobb oldali - irónikusan szólva - testőröm, kirángatott a kocsiból, és a rendörség felé kezdett tolni.
***
Őrizetbe vettek. Lassan egy órája a rendőrségen vagyok. A bíró (Mr. Montgomery - fogalmam nincs kim lehet, de valószínűleg ő nem tudja, hogy a rokona vagyok...) nem rég beszélgetett velem. Megakarta tudni miért csináltam...
Persze, nem kis jelenetet rendeztem...
Ordítoztam, hogy "Mért emel ekkora pénzdíjat a barátaimnak, mikor nagyon jól tudja, hogy nincs miből kifizetniük"
Erre rávágta, hogy "Már nem kiskorúak. Megkell, hogy oldják"
Erre én, hogy: "Az egy dolog. De semmi munkájuk, mert az anyjuk volt olyan rendes, mint az enyém, és elhagyta őket!"
Minden fájdalmamat kiordítottam magamból. A végén viszont majdnem bevertem a bíró fejét. Ha nem fog le a 2 őr valószínűleg meg is teszem... Az őrök megfogtak és berángattak ebbe a mocskos cellába. Körübelül 10-20 perce hoztak ide. Mindjárt megfagyok. Nagyon hideg van. Minden hideget áraszt. Az undorító zöld falak a nyugalom helyett zaklatottságott tükröznek. A rácsok bezártságot éreztetnek. A kevés fény pedig a halált illusztrálja.
Amióta idehoztak csak úgy potyognak a könnyeim. Várok és várok és várok. Várom, hogy végre megjelenjen valaki. Most már mindegy ki, csak hozzon nekem valami hírt. Csak tudni akartam mi lesz most velem. De nem jött senki. Egyedül ültem a mocskos kis cella vaságyán a sarokba.
- Srácok! - kiáltottam fel mikor megláttam az öt ökröt. Ők lehetnek a megmentöim! Márha nem haragszanak rám. Most miattam hagyják ki a bulit. A rácsokhoz rohantam, hogy közelebb legyek hozzájuk - Azt hittem nem jössz ide. Azt hittem nagyon-nagyon haragszol rám - szipogtam Harrynek.
- Csss - csititgatott. - Nem haragszom. Mért haragudnék? A legfontosabb, hogy ki juss innen. Kijutattunk, oké? - kicsit remegett a hangja.
- Köszönöm. - mosolyodtam el. Harry csak mosolyogva legyintett egyet.
- Na, most megyünk. - motyogta Louis, majd elmentek. Én pedig visszaültem a vaságyra. Tíz-húsz percen belül lépteket hallotam. Ilyen hamar végzettek volna?
Nem ők voltak. Simon volt. Oké, akkor éljük túl életem legborzalmasabb pillanatait.
- Szia - motyogtam, és a rácsokhoz lépkedtem - Még mielőtt bármit is mondanál... - kezdtem bele, de Simon félbeszakított kiabálásával.
- Nem! Mit képzelsz te magadról? Mit fog szólni ehhez Margaret? Az újságok címlapján...  "Simon Cowell gyámja, Aurora Cowell börtönbe jutatta magát!". Ezt nem hiszem el, Aurora! Már kezdtem bízni benned! Már akkor tudtam, hogy nem szabadott volna beengedni téged az életünkbe! - üvöltött. Borzalmasan ideges volt. A szavai a szívembe hatoltak. De hiába, igaza volt. De cseppet sem bántam meg tetteim.
- Az a család megérdemelte! Bántottak! Engem és a barátaim is. Nem bántam meg, hogy megtettem. Még ha haragudni is fogtok rám. Úgy érzem, hogy jó, hogy megtettem.
- Hatalmasat csalódtam benned, Aurora! Bár nem tudom miért. Tudhatam volna, hogy előbb vagy utóbb ez lesz. Mindenesetre - nyelt egy nagyot - soha többet ne kerülj a szemem elé! - lökte el magát a rácsoktól, és elment. Elment. Nagyon haragszik rám.
A sirás csak úgy tört fel belőlem. Már én sem értem, hogy tehettem ezt...
Hogy lehettek a rég nem látott barátaim és én fontosabbak, mint Margaret és Simon?
Akik befogadtak. Akik enni-inni adtak. Akik magántanárt fogadtak csak, hogy tanult lehessek. Akik szerettek.
Emellett a barátaim csak egy jó társoság voltak, de egyeltalán nem hasonlított Harryék társoságára. Ők afféle csöndes banda volt. Inkább ittak ahelyett, hogy beszéltek volna. Minden este elszöktek az Árvaházból. Sokszor hívtak engem is, de nem akartam. Féltem. Meg tudtam, hogyha megyek, akkor innom kell, és 6 éve elhatároztam, hogy soha de sohasem iszok. Megtiltottam magamnak, és nem is fogok.
Lépteket hallottam. Nem egyet, többet. Több ember jött a cellám felé. Biztosan Harryék azok. Vagyis nagyon remélem. Gyorsan a rácsokhoz rohantam. A szívem sokkal hevesebben vert, mint szokott. Izgultam, hogy milyen hírt hoztak. De csalódnom kellett. Újból rendőrök jelentek meg. Kinyitották az ajtót. Abban a másodpercben, azt gondoltam "Szabad vagyok?". De aztán rámtették a bilincset. Megint.
- Mit csinálnak? - orditottam el magam.
- Aurora, magát átkell helyeznünk a fiatalkorúak börtönébe. - hatalmas kerek szemekkel és tátott szájjal néztem a rendőrre. Dehát miért? Csak néhány ablakot törtem be.
Az ajkaim nem engedték, hogy megszólaljak. Kérdezni akartam. Tudni mi ez...
Nem csukhatnak börtönbe néhány ablak betöréséért. Ez lehetetlen.

11.Chapter ~ Letartóztatva

Harry a bejárati ajtónál ült a telefonját nyomogatva, mikor hazaértünk. Azonnal odamentem hozzá és szorosan megöleltem. De hamar elengedtem. Nem szabad ezt tennem. Nem akarom, hogy rájöjjön, hogy tetszik nekem. Mert, hogy azt hiszem, tetszik. De áhhh... Nem tudom. Nem tudom, mit érzek! És ez kikészít!
Kellett neki arcon puszilnia! Meg Simonnak megszólalnia! Elég Aurora! Harry csak egy barát! Csak egy barátként gondolhatsz rá!
- Mi a baj? Ideges vagy. - állapította meg Harry. Gyorsan kikellett valamit találnom. Tényleg ideges voltam. Zavar, hogy tetszik nekem. Nem akarom, hogy tetszen, már ha ez az érzés az. Mert már ebben sem vagyok teljesen biztos.
- Csak felzaklatott az Árvaház - sóhajtottam, és a vállára raktam a fejem.
TE JÓ ÉG! AURORA, MIT CSINÁLSZ????
Harry a balkezét a fejemre rakta. Gyorsan elvettem a fejem. Egy biztos: én megőrültem. Teljesen. Tiszta hülye vagyok. Harry zavartan nézett a szemembe. Úgy láttam próbált rájönni mi volt ez.
- Miért jöttél? - szólaltam meg hirtelen.
- Este a srácokkal bulizni megyünk. Van kedved jönni? - vigyorgott.
- Ó, naná. Imádok táncolni. - vigyorogtam. Nagyon szeretek táncolni, ha jó kedvem van mindig táncolok. Olyan felszabadító érzés.
- Jól van, akkor 6-ra érted jövünk, oké? -  mosolyodott el, és menni készült.
- Már mész is? - kérdeztem szomorúsággal a hangomban.
- Maradjak? - vigyorodott el. Én pedig hevesen bólogatni kezdtem, mire ő egy kicsit felnevetett.
- Min nevetsz? - húztam fel a szemöldököm.
- Semmin, semmin - legyintett, majd a szobámba telepedtünk le.
***
- Na, és Harry - kezdtem bele, miközben a szekrényem lestem, ruhát keresve a bulira - ez a buli ilyen puccos lesz? Vagy húzzhatok farmert? - fordultam felé. Az ablak alatti kisebb kanapén ücsörgött a laptopommal a kezében.
- Jöhetsz farmerban - nevette el magát, majd a szeme újra a laptopra terelődött.
- Ez az! - örvendeztem. Kivettem egy sötétkék farmert és egy rózsaszín-fehér pöttyös, derék pólót választottam hozzá. - Ebben megfelelő leszek? - raktam magamhoz a két ruhadarabot.
- Aha - bólintott.
- Akkor átöltözzöm - csuktam be a szekrényem ajtaját.
- Ilyen korán? Még csak 4 óra - nézte az órát.
- Ez igaz. - motyogtam, és Harry mellé ültem. Az ajtómon kopogtak. - Bújj be - mondtam kicsit hangosabban, hogy az ajtó másik felén álló emberke - aki bizonyára Simon - meghallja.
- Aurora, nekem elkell mennem itthonról. Csak késő este érek haza. Nem mehetsz sehová.
- De, elmegyek - mosolyodtam el gúnyosan, keltem fel. Nem tilthatja meg, hogy elmenjek bárhova is! - Harryékkel - mutattam a hátam mögé - bulizni megyünk.
- Nem, Aurora! Nem mész el olyan későn sehova. Főleg nem pubba. - kiabált. Most mért lett ilyen ideges? Egyeltalán mért nem enged el?
- Mert? - húztam fel a szemöldököm, karba tett kézzel.
- Simon...Simon... - futott elé Harry. Engem ezáltal eltakarva - Vigyázzunk rá, ígérem. Csak ki akar kapcsolódni. Legkésőbb 11-re itt vagyunk, oké? Naaa, kérlek - könyörgött neki.
- Nem - jelentette ki.
- Simon... - próbálkozott megint.
- Még mindig nem.
- Hozzok neked olyan finom csokit - mosolygott Harry.
- Legkésőbb 10-re itthon van. - egyezett bele Simon, majd kiment a szobámból. Vigyorogva néztem Harryre.
- Mi az a csoki? Kell nekem - nevettem.
- Titok - vigyorodott el.
- Ne már. Tudnom kell. Ráakarom venni Simont, hogy húzzon fel magassarkút. - nevettem. Harry elnevette magát. Aranyosan nevetett. Édes a nevetése. AURORA!
- Egyszer Louisnak sikerült rávennie - magyarázta, de alig tudtam valamit kivenni a nevetéséből.
- Gondolom milyen szexi lehetett - nevettem.
- El nem tudod képzelni - nevetett. - Eddig az volt Lou legnagyobb alakítása. 3 napig könyörgött neki - emlékezett vissza nevetve.
- Eszünk valamit? - kérdeztem, pár perc kuncogás után. Harry bólintott, így aztán a konyhába mentünk. Ahol összedobtam egy-egy tonhalas szendvicset.
- Na? Finom? - kérdeztem Harryt, mikor beleharapott a kenyérbe. Ő hevesen bólogatni kezdett.
- Rohadt jó - harapott bele mégegyszer.
- Azt mondod? - kérdeztem bizonytalanul, aztán én is neki álltam enni.
- Azt - bólintott nevetve - Mit raktál rá a tonhalon kivűl? Van egy kis savanykás íze - mosolyodott el.
- Citromlevet. Én így jobban szerettem.
- Sokkal jobb így. - mosolygott. Miután megettük visszamentünk a szobámba, és átöltöztem. Felhúztam a kikészitett ruhám és átfésűltem hajam. Épp, hogy felöltöztem, csöngettek. Harry ment volna ajtót nyitni, de rászóltam.
- Majd én - vágtam be elé, és a bejárati ajtóhoz rohantam. 3 kigyúrt pasas állt előttem.
- Maga Aurora Cowell? - szólt a középső. Neki is "Jó Napot!".
Egy papírt fogott a kezében.
- Igen - bólintottam nagyot nyelve. Féltem. Nem tudom pontosan mitől, de furcsa volt, hogy 3 izmos idegen az ajtónk előtt áll, és még a nevem is tudják. Egyeltalán honnán tudják, hogy hol lakom?
- Magát letartóztatjuk...

10.Chapter ~ Egy másik Aurora

Haliihóó! :D
Meghoztam az új részt, köszönöm a kommenteket, sokat jelentenek, ahogy teszikek is!
A rendszer olvasók száma egyre nő, aminek megint csak nagyon örülök :D
És a másik aminek nagyon örülök, hogy most időbe tudtam hozni a részt ^^
Igazán büszke vagyok magamra...!
Remélem ti is rám...xD
Na, tényleg nem rizsázok...ITT A RÉSZ:

Korán keltem, hogy el tudjak szökni, mielőtt Simonék felébrednek, mert nem hiszem, hogy tudnék rá bármilyen indokot mondani. Mondhatnám, hogy az Árvaházba megyek, de akkor biztosan jönne velem Anyu is. Szóval ez se jó. Mindenesetre nem jött össze, mert a konyhába összefutottam Margarettel, vagyis anyuval.

- Hát te? Ilyen korán, mit csinálsz a konyhába?

- Ööö, nem bírtam aludni. - vontam meg a vállam, és mellé ültem. - És te?

- Elutazom. Csak pár napra. - magyarázta mikor meglátta tágra nyílt szám.

- H...hogy elutazol?

- Igen. Üzleti út. New Yorkba kell mennem, kb. 1 hétre.

- New Yorkba? - kérdeztem, nagy kerek szemekkel. - Mért nem szóltál?

- Nagyon elbeszélgetettek Harryvel, és 6 óra körül el kellett mennem, és későn értem haza, mikor már aludtál. Így aztán...

- Értem. Mikor mész? - húztam el a szám.

- Most indulok a repülőhöz. - kelt fel, és a felemelte maga mellől a bőröndjeit. - Nagyon vigyázz magadra, és jó legyél. - puszilta meg a homlokom. - Ne keveredj bajba. - mosolyodott el.

- Nem fogok. - motyogtam. Még, hogy nem fogok... Elég nagy balhét készülök megtenni, és meg is fogom! A barátaim az elsők! Ha ők sokszor nem is álltak ki mellettem, én kifogok, mert azért sok mindent köszönhettek nekik!

- Simon még alszik, csak csendesen. - ölelt meg.

- Oké. Szia, és vigyázz magadra. - nyomtam egy apró puszit az arcára.

- Szia, kincsem. - mosolygott, és elment. Amint eltűnt a látóképből azonnal a szobámba rohantam felöltözni. A térdig érő sötétkék farmerom húztam fel, egy piros felsővel. Aztán a hátsókertbe mentem Margaret biciklijéért. Szerintem nem bánja, ha elviszem. Amúgy se tudja meg. Ráültem a biciklire, és a Rich által lediktált címhez mentem. Egy kis keresgélés után megtaláltam. A köveket útközben gyűjtöttem. Nagydarab, rücskös kövek voltak. A szívem erősen zakatolt. Nem féltem. Ilyet nem először csinálok. Egyszerűen csak izgultam. Majdnem, mint a lopásnál. De ott féltem is. Féltem, hogy nem sikerül. Most viszont teljesen biztos voltam a dolgomban. A Montgomeryéknek hatalmas vaskapujuk van. A papucsomat átdobtam a kerítésen. A bal lábammal, a vaskapu alsó lyukára léptem, majd egyre feljebb. Közben a kövekkel teli zacskót a kezembe tartottam. Ezáltal sokkal nehezebb volt a mászás. A tetejére érve a bal lábamat át tettem a másik oldalára, és lefelé lépkedve, lemásztam a kerítésről. Majd futni kezdtem a házat a bal oldaláról közelítettem meg. A fa tövébe borítottam a zsák tartalmát, és a bal és a jobb kezembe is egy-egy követ fogtam. Az első ablakhoz futottam. A szél csak úgy fújta a hajam. A hűvös szellő megnyugtatott. Csak egy dolog vezérelt: Kárt okozni a Montgomeryknek! Megérdemlik! Nem csak engem, de a barátaimat is bántották! Ezt nem fogom annyiban hagyni.

Így aztán céloztam, és bedobtam az ablakot. Az üveg hatalmas reccsenéssel milliókra törött és szerteszét hullott. A kő a ház nappalijába hatolt.

Boldog voltam. Szörnyen boldog! Vigyorogtam, mint valami őrült, és azonnal a következő ablakot céloztam. Az is épp úgy, mint az előző ripityára tört. Ugrálva, visszarohantam a fához, ahol a köveket hagytam, és újabb két követ fogtam a kezeim a közé.

A harmadik ablakhoz rohantam, amit megint csak sikeresen betörtem. Élvezet volt ezt tenni a "családom" házával. Hihetetlen érzés volt. Szabadság érzetem volt. A negyedik ablakhoz mentem volna, mikor egy vénboszorka jelent meg, nem túl messze tőlem.

- Ki vagy te, szajha? - kiabált. A vénboszinak undorítóan zsíros vörös haja volt, és elég terebélyes asszonyság volt. Futni kezdtem. Tudtam, hogy lebuktam, de nem érdekelt. Tudják csak meg kivel állnak szemben. Jegyezzék csak meg a nevem. Véssék jól az agyukba! "Aurora, a kis árva, aki jól megbosszulta, hogy bántották!"

- Gyere ide! - ordította torkaszakadtából. Hátra felé kezdtem futni.

- Dehogy megyek! Hülye azért nem vagyok!  Ha odamennék, akkor elkapna! - vigyorodtam el, majd megint előre fordultam, és úgy futottam.

- Mit képzelsz te magadról? Ki vagy te? - ordított. Én már a kapuhoz értem, és mászni kezdtem. - Gyere le onnan! - ért utol.

- Á-á - ráztam az ujjam, a kapu tetején ülve. - Felejtős asszonyság! Mért mennék, he?

- Szállj le a kapuról! Most azonnal! - visított.

- Bocs, de nincs szárnyam. Vagy maga lát itt valamit? - néztem a hátamra. - A viszontlátásra! - kezdtem el nevetve lemászni a kapuról.

- Felfoglak, jelenti!

- Jelentsen csak! Engem aztán nem érdekel! Ja! Aurora Cowell a nevem! - legyintettem, és a biciklihez mentem. A vénboszi idegbetegen nyitotta ki a kaput. De már késő volt. A biciklin ülve indultam meg hazafelé.

- Csak, hogy máskor ne packázzanak ki a barátaimmal! - kiabáltam hátra.

- Ezt még megkeserülöd! - ordította. Hatalmas vigyorral az arcomon, szántottam az utcákat. A hűvös szél lobogtatta sötétbarna szinte fekete,  hajamat. Imádtam ezt az érzést. Kicsattansz a boldogságtól, csak nevetni tudsz, az arcodon érzed az április végei melegben a kellemes hűsítő szellőt. A fülemben a halk szellő suhogását hallottam. A szemem előtt a törött üveg darabkák voltak. Újra és újra lejátszódott a fejemben, ahogy eltalálom az ablakot, és annak üvege milliókra törik. Csak ez járt a fejemben. Észre se vettem, és már a kapunk előtt fékeztem le. A biciklit a hátsókertbe toltam.

- Hol voltál? - kérdezte hirtelen Simon. Azt hiszem a szívem kihagyott egy dobbanást. Azonnal megfordultam a tengelyem körül, és Simont pillantottam meg.

- Jézus, de megijesztettél. - ráztam a kezem. - Amúgy csak biciklizni voltam. - adtam be az előre eltervezett magyarázatom. - Remélem nem baj, hogy kölcsön vettem Margaret bicikliét. - motyogtam, halványan mosolyogva.

- Dehogy. - mosolyodott el Simon. - Margaret elutazott.

- Tudom. Reggel mesélte a konyhában - mutattam a hátam mögé - nem bírtam aludni, így aztán korán keltem, és találkoztam vele.

- Értem. - motyogta.

- Figyelj, Simon... - ültem le mellé a padra - Kérhetnék egy kis pénzt? Szeretnék a gyerekeknek venni tejet. Az árvaházba. - magyaráztam.

- Persze. - mosolyodott el, és a pénztárcájáért nyúlt - Mennyi kell?

- Hát elég sok tej kellene. - motyogtam szégyenlősen - Adj annyit amennyi szerinted elég, úgy 50 éhező gyereknek. - mosolyodtam el fájdalmasan. Simon egy elég nagy összeget nyomott a kezembe.

- Vigyelek el?

- Jó lenne. - mosolyodtam el.

- Akkor menjünk.

Simon még visszament a házba a kocsi kulcsért én pedig az autó ajtajának támaszkodva vártam rá.

- Mehetünk. - mosolygott. Kinyitotta a kocsit, majd mindketten beszálltunk. Az út alatt szólt a rádió, de mindketten néma csendben bámultunk ki az ablakon. Az agyam a vénboszi szavain kattogott.

"Mi van, ha tényleg feljelent? Betörtem 3 hatalmas ablakot. Simán lecsukhatnak. Még a nevem is megmondtam. Hogy lehetek ilyen hülye?? Margaret szörnyen mérges lesz! Simon meg... Te jó ég...

Nem, Aurora! Nem fognak! Ennyi."

A gondolataim gyorsan elterelődtek Harry arc puszijára.

Miért adta nekem? Miért puszilt meg? Bár, az bizonyos, hogy a lábaim szó szerint beleremegtek. Mért éreztem ezt? Mért imádom annyira a mosolyát? Talán tényleg tetszik nekem, ahogy Simon mondta? Többet érzek iránta barátságnál? Talán ez a szerelem? Azelőtt soha nem éreztem ilyesmit fiúk közelébe. Csak Harry és Zayn közelébe érzem azt, hogyha hozzá mérnek, akkor megremegnek a lábaim. Szóval, ha ez a szerelem, akkor Zaynbe is... szerelmes vagyok?

***

- Sziasztok - mosolyogtam a kis árva porontyokra. - Hoztunk nektek tejet. - mutattam hátra a tejet cipelő Simonra. - Kértek belőle?

- Persze - ordítottak fel a gyerekek. Az ebédlő visszhangzott a boldog gyerekektől.

- Ez aranyos volt tőled, kincsem. - ölelte át jobb karjával a vállam Kathrine.

- Tudom, milyen éhezni. Aztán meg... Simonnak köszönd. - mutattam Simonra, aki épp Dianeval beszélgetett. Diane, Lizi barátnője. Ő csak 8 éves. Aranyos teremtés. Szőkés barna rövid haja van. Imádom, a kis csajt. Örök mozgó. Viszont ha szomorú... Egy szót nem szól, csak a kerti padon ül. Egyedül. Ilyenkor senki és semmi nem tudja megvigasztalni. Ezért kicsit aggódom is érte. Hatalmas szüksége lenne egy édesanyára. Remélem, egyszer majd örök befogadja valaki. Valaki, aki olyan, mint Margaret. Megértő, szerető, megbízható, kedves, és még sorolhatnám.

- Neki már megköszöntem. - mosolyodott el. Aztán pár percig csöndben bámultuk a vidám gyerekeket. Nagyon örültek a tejnek, és én is kicsattantam a boldogságtól. Ahogy isszák a tejet. Boldogan. Végre boldogok lehettek, és ez engem is boldoggá tett. Elmélkedésem, Kathrine zavarta meg. - Nyugdíjba megyek. - szólt hirtelen.

- He? - ráncoltam a szemöldököm.

- Nyugdíjba megyek, Aurora. Ez azt jelenti, hogy többet nem kell bejönnöm az Árvaházba, de azt, amit egész eddig ledolgoztam, megkapom. Érted? - magyarázta.

- Ööö, nem igazán - néztem rá furcsán, várva, hogy megmagyarázza rendesen.

- Mindegy. A lényeg, hogy most már nem kell az Árvaházban lennem. - mosolyodott el - Bár nagyon fognak hiányozni a gyerekek, és ez a hely is. Bár mindig el fogok jönni, azért furcsa lesz. - húzta el a száját.

- Értem. - bólintottam. Teljes mértékben megértettem Kathrinet. Mindig is szeretett itt dolgozni. Szerette a gyerekeket. Szegény árva porontyokat sajnálom. Kathrine volt az egyetlen, aki kedves volt velük, viszont ha elmegy... Elmélkedésem a telefonom csörgése zavarta meg. Harry hívott. Harry...

- Szia - szólt a telefonba. - Otthon vagytok?

- Nem. Az Árvaházban vagyunk Simonnal, de nemsokára otthon leszünk. Miért?

- Ja, értem. Csak mert itt vagyok nálatok, és senki nem nyitott ajtót.

- Mindjárt otthon leszünk. Megvársz? - mosolyogtam.

- Persze.

- Köszi. Na hello. - nyomtam ki a telefont mosolyogva. Egyre jobban biztos vagyok abban, hogy tetszik nekem Harry. Harrynek tetszhettek? Beleszeretne egy kis árvába? Lehetséges, lenne? Nem hiszem...

9. Chapter ~ Montgomery...

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokat kell mindig várni a részekre! :/ de nagyon igyekszem! Am az előző résznél összesen 4 díjat kaptam, amin nagyon meglepődtem. Hármat itt kommentben egyet pedig facebookon keresztül jelezték. Amúgy valaki elmondaná, hogy mivel érdemlem ki a díjakat? Pláne ennyit? Amúgy nagyon köszönöm nekik ^^ És eddig az előző részhez érkezett a legtöbb komi. Pár komi és összejött volna a 10 *-* De mivel, nem a komikra hajtok, csak jól esik, már tényleg itt van az új rész. Nem rizsázok, inkább olvassatok! Visszajelzéseket kérnék! Ja, és sajnálom, valszeg fogtok találni néhány hibát. Telón írtam, ráadássul nem volt kedvem átnézni xd :'D U.i.: Aki olvassa a blogot, kérem, lépjen be a blog hivatalos csoportjába, aminek oldalt megtaláljátok a linkjét! Ott kérdezhetek tőlem, illetve részleteket olvashatók az ezután következő részekből. Megéri belépni ^^

Leblokkolva, kérdőn néztem a nőre, aki azt mondta nekem, hogy az 'anyám'.

 - Az...az anyám? - dadogtam. - Aki kint hagyott az utcán? - emeltem fel a hangom. - Aki elhagyott? Aki csak úgy eldobott? Aki egy kapu előtt hagyott? Aki a sorsra bízta az életem? Te nevezed magad anyának? - itt már szó szerint üvöltöttem. Csak dőlt belőlem a szó. Pamela szomorú, könnyes szemekkel hallgatott. Nem igazán hatott meg. - Aki nem volt ott mikor szükségem volt rá, hogy nevezheti magát anyának? Aki nem volt ott a születésnapjaimon? Aki nem volt ott mikor sírtam, hogy megvigasztaljon? Te? Magadat? Anyának? Te tudod mi vagy? Egy... - nem fejeztem be a mondatot. Attól, hogy ő megbántott én még nem fogom. Bár megérdemelné. - Nem mondok már mást, csak annyit, hogy te nem vagy az anyám. Nem is bánom, mert van 2 másik anyám - néztem Kathrinere és Margaretre. - Akik megérdemlik, hogy anyámnak hívjam őket.

 - Aurora... - súgta Kathrine - Nem gondolod, hogy egy kicsit talán elvetetted a súlykot? Te még nem tudod, miért hagyott el. Már pedig nem direkt történt...

 - Kathrine? - néztem fintorogva rá. - Te most komolyan...komolyan véded őt?

 - Talán megkellene hallgatnod. - magyarázta Kathrine. Meghallgatni? Mit? Erre semmiféle magyarázat nincs.

 - Zoe... - jött közelebb a NŐ.

 - Milyen Zoe? Aurorának hívnak, de ne zavarja. Végül is, Zoe-zon csak le. Ki a francot érdekel? - mondtam flegmán, szemrehányón.

 - Nem. - rázta a fejét könnyezve. - Az eredeti neved Zoe Montgomery. Így neveztünk el apáddal. Kérlek, hallgass meg. Én nem akartalak elhagyni. Nem akartalak Árvaházba adni... - zokogott.

  - Bocs, de ez engem baromira nem érdekel. - tettem a csípőre a kezem. Kezd nagyon idegesíteni ez a nő, és ha hamarosan nem megy el, én fogok elmenni, még mielőtt beütöm a képét.

  - Kérlek hallgass meg... - én mit sem törödve vele, Kathrine felé fordultam, és egy papírt nyomtam a kezébe.

 - A papírok ami azt mondja, hogy Margaret a gyámom. Így nem kell az Árvaháznak újra a gondomat viselnije. - mosolyodtam el, és bementem az Árvaházba, ahol épp ebédeltek a gyerekek.

 - Aurora! - mosolygott a kis Liz. 10 éves. Neki és még 2 kislánynak nagyon sok mesét meséltem. Odamentem hozzá, és szorosan megöleltem.

 - Szia. Finom az ebéd? - mosolyogtam.

 - Ne mondd el senkinek, de... - suttogta a fülembe - olyan, mint egy nagy kalap szar. - kijelentésére felnevettem.

  - Akkor nem csalódtunk, igaz? De figyelj csak ide, azért legyél hálás a jó Istennek, hogy ennyi van.

  - Hálás vagyok. Amúgy hova tűntél? Azt hittem valami baj van. De úgy látom nincsen. - mosolygott halványan. Aranyos kislány. Imádom a sejpes beszédét.

  - Tudod, egy néni eljött értem. Most nála lakom. De sokszor elfogok jönni. Megígérem. Holnap is eljövök. Hozok tejecskét, oké? - mosolyodtam el. - Na egyél. Megvárlak. - felálltam a széke mellől, és Alexékhoz mentem. Alex és néhány haverja tanítottak meg focizni, no meg verekedni. Egy időszakban nagyon rosszban voltunk, és amikor lehetett egymás torkának estünk. Amúgy Alex afféle "bandavezér". A bandájának még 3 tagja van: Tom, Rich és én. Szinte csak ők voltak a barátaim.

  - Sziasztok - vigyorodtam el, majd lepacsiztam mindegyik sráccal.

  - Hello. Hát te? Nem haltál meg? - vigyorodott el pimaszon Tom.

  - Dehogy. Csak megszöktem. - vontam meg a vállam.

  - Gratulálok. Ügyes vagy. - pacsiztunk le Alexal. - Nem rég mi is kiszöktünk. - motyogta. - Végül a rendőrségen kötöttünk ki. - húzta el a száját.
- Uhh. Mit műveltetek?
- Loptunk egy kis piát. - vonta meg a vállát Rich.
- Ajj, srácok. És, hogy kerültettek vissza?
- Megkérdezték hol lakunk. Leakartak csukatni. Mert, hogy nem csak piát loptunk, de Rich összeverekedett valami csajért, ezáltal tönkre tette a berendezést a bárban. - magyarázta Alex. - Wow! Rich, te szoknyapecér - vigyorogva a vállába bokszoltam. - Hogy úsztátok meg? - vontam fel a szemöldököm.
- A bíró valamennyire rendes volt. Csak pénzbírságot kért.
- Pénzt? Mennyit?
- Fogalmunk nincs. Amúgy fejenként 200 fontot kell fizetnünk. - húzta el a száját Tom.
- A nyomorultját! - kiabáltam fel. - Honnan szedtek annyi pénzt?
- Nem tudjuk. Hogy dögölne meg az a nyomorult Montgomery!
- Montgomery? - vontam fel a szemöldököm. Montgomerynek hívják az "anyám" is...
- Az.
- Csak tudnám hol lakik! Azonnal betörném a puccos kis háza ablakait! - mondtam mérgesen. Nem csak azért amiért az apám és elhagyott, hanem azért is mert a barátaimat, pénzbírsággal büntette amit nem tudnak kifizetni. Az Árvaház meg nem fogja.
- Én tudom hol lakik - mondta Rich.
- Hol? Mond meg! Esküszöm - pusziltam meg a hüvelyk és mutatóujjam - hogy betöröm minden egyes ablakát! - mondtam idegesen. Rich elmondta a címet, amit jól az agyamba véstem. Holnap első dolgom lesz, hogy betöröm a nyomorult ablakait!

***

  - Szerintem meg kellet volna hallgatnod édesanyád. - suttogta halkan Anya mikor már a kocsiban ültünk, hazafelé tartva.

  - Anya, hagyjuk ezt! Nem érdekel! - vágtam rá kissé idegesen. Ideges voltam a holnap miatt. Amúgy igazából mindig is kíváncsi voltam, hogy miért hagyott el anyám. De most, hogy így előttem állt a lehetőség, megijedtem. Nem akartam anyám előtt zokogni pont miatta. Így is sírtam, nem akartam még jobban. Azt akarom, hogy erősnek lássanak az emberek. Szóval mától semmi sírás, Aurora! De jó lenne most valamelyik fiúval beszélni erről. Úgy érzem, ők segítenének. Harry mintha meghallotta volna a gondolatom, az ajtónk előtt állt mikor megérkeztünk. Gyorsan kipattantam a kocsiból és szorosan megöleltem.

  - Na? Mi volt? - vonta fel a szemöldökét, mikor elengedtük egymást.

  - Srácok, ha kint akartok beszélgetni, inkább menjetek a kertbe, de ne itt. - halványan elmosolyodott Anyu aztán bement. Mi pedig a kertbe vettük az irányt, a fűzfa alatti kis padra ültünk, egymással szemben, törökülésben.

  - Szóval nagyon-nagyon gáz volt. - sóhajtottam, miközben a kezeim egy kis fűzfaágat birizgáltak. Harry kérdőn nézett rám. Várta a folytatást. Így aztán tovább meséltem. Elmeséltem mindent, kivéve a Montgomery ház ablakainak betörését. Kathrinet, anyámat, Lizit és a barátnőit, sőt még arra is megkért, hogy meséljem el neki is a mesét, amit a kislányoknak, szóval mesedélutánoztunk egyet.

- Legszívesebben megpofoznám, megütném Pamelát. - motyogtam idegesen.

- Pamelát? - nézett furán Harry.

- Az "anyámat". - magyaráztam.

- Ro, nem gondolod, hogy kicsit elvetted a sulykot?

- Nem, Harry! - rivalltam rá. Aztán sírni kezdtem. Ennyit a tervemről. - Az a nő egyedül hagyott. A hidegben, egy kiskosárban, egy takaróval betakarva! Elhagyott! Nem kellettem neki! Most se keljek! Legalábbis nekem már nincs szükségem rá!
- Ahogy gondolod... - mondta Harry.
- Pontosan! - mondtam idegesen.
- Nem iszunk valamit? - kérdezte kissé bátortalanul, de vigyorogva. Imádom, a vigyorát. Olyan elbűvölő. Ő a legszebb mosolyú srác.
- Persze. - mosolyodtam el halványan, és befelé vettük az irányt. Ahol épp Simon a laptopján dolgozott. - Hello. - mosolyodtam el halványan, és a hűtőből kivettem egy baracklét.
- Szia Simon! - ölelte meg Harry. Aztán megittuk a levet.
- Jó sokat beszéltettek. - jegyezte meg Simon, miközben az ablak felé bökött a fejével. Már sötétedett. Tényleg sokat beszéltünk.
- Basszus, mennyi az idő? - pattogott Harry.
- Lassan hét.
- Ó, te jó ég! - kapott a fejéhez. - A srácokkal meccsezünk héttől. Léptem. - puszilta meg az arcom, aztán elrohant. Én pedig automatikusan az arcomhoz kaptam.
- Tetszik neked? - kérdezte vigyorogva Simon.
- Mi? NEM! - motyogtam.
- Tetszik neked. - vigyorgott rám.
- Nem is! - mentem ki a konyhából, és a szobámba mentem, elrakni magam holnapra. Érdekes lesz a holnapi nap is. Megkeserüli az a rohadék Montgomery!