Prológus

Futok. Nem tudtam, merre menjek, nem tudtam, merre vitt a lábam, nem tudtam már semmit. A szabadság gondolata úgy hatott az elmémre, mint másra az alkohol. Annyi év után újra élvezhettem, ahogy a hűvös, téli szél belekap a hajamba, végigsimít az arcomon. Fáztam ugyan, éhes voltam, de függője lettem a gondolatnak, hogy mostantól a magam ura vagyok. Olyan volt ez nekem, mint a drog, elvették a józan eszem. Talán jobb is, hogy így történt, mert ha az eszemre hallgatok, valószínűleg visszafordultam volna. Ha akkor máshogyan döntök, egészen másképp alakult volna az életem. Csakhogy megtettem, meg mertem lépni életem legnagyobb és egyben legszerencsésebb döntését. Átmásztam azon a nyamvadt kerítésen, magam mögött hagyva a múltam minden egyes fájó darabját. Ennyi idő után végre elmondhatom magamról: boldog vagyok.