Epilógus

Halihóóó! :D

Hát... Elérkeztünk ide is, a végéhez. Bár azért nem a legvégéhez, mert szeretnék még írni egy pár tényt a szereplőkröl, a blogról, a részekről amik a blogból nem derültek ki. Ilyen Kalauz szerűség (SZJGerek értik pontosan mire gondolok). Valami megható beszédet akartam volna írni a végére, de azt hiszem inkább megkíméllek titeket tőle.

Viszont annyit mindenképpen szeretnék mondani, hogy millió köszönet minden egyes olvasómnak a hasznos véleményeikért, a türelmükért, a látogatásaikért, a megértésükért. Köszönöm, hogy végig hallgatátok amikor panaszkodtam. Nagyon hálás vagyok érte.

És külön szeretném megköszönni  ~ Justagirl. ~ -nek a támogatását. Ha ő nem lenne, valószínűleg be se fejezem a blogot. Tényleg, ha te nem vagy... Csak mindent köszönök, oké? Nagyon szeretlek volt férjecském. (Ugye volt? Vagy még mindig? Ezen soha nem fogok kiigazodni xd) És szeretnék még külön köszönetet mondani : ✿BlueCandyFloss✿ - nak (a másik férjemnek. Jelenlegi, ugye? :"D) Ha hiszi, ha nem, a kommentjeitől azonnal írni akartam, és erőt is adtak ahhoz, hogy folytassam. Sokszor miatta lett hamarabb rész, mint amúgy lett volna. Szóval köszönöm nektek.

És a díjakat is szeretném külön megköszönni. Azokért is nagyon hálás vagyok. A 10.000 megtekintés után az lett volna a meglepi, hogy lesz 2.évad, de mivel ez sajnos nem jött össze, így nem lesz. Legalábbis egyelőre. Fontolgatom, de nem sok esélyt látok rá. Azt hiszem mindent elmondtam, szóval itt a végére egy viszonylag hosszú epilógus:

Izgatottan és kissé idegesen néztem a ruhásszekrényemet, ruhát keresve a díjátadóra. Nem hiszem el, hogy Harry meghívott. HARRY MEGHÍVOTT! ENGEM! Nagyon izgultam, több ok miatt is: első sorban azért, mert Harry-vel EGYÜTT megyek, és akkor biztosan végig együtt leszünk. Aztán a kamerák miatt is. Meg az emberek miatt is. Hány ember lesz ott? Biztosan több száz. 
- Ahh, úristen - dőltem a fejemet fogva az ágyamra. Aztán kopogtak. - Gyere - mondtam, nagyot sóhajtva. Margaret dugta be az ajtón a fejét. Tiszta liszt volt a haja, az arca, mindene
 - Kész lettem az ebéddel - sóhajtott fel. Felkuncogtam és az ebédlőbe sétáltunk. Jó, hogy délután 4-kor ebédelünk.

- Mi a gond? - nézett rám Margaret, mikor már a rántott húst ettem. - Nem örülsz, hogy mész a díjátadóra?
- Épp a díjátadó a baj. Nem tudom, mit húzzak fel, és nagyon izgulok. Biztosan nagyon sokan lesznek. Mi van, ha elesek a kamerák előtt vagy valami?
- Nem fogsz. Harry úgy is melletted lesz.
- Na, Harry meg a másik ok. - sóhajtottam fel - Margaret, én... azt hiszem... szerelmes vagyok... Harrybe - motyogtam, mi közben az arcát figyeltem. Kíváncsi voltam a reakciójára. Az arcán csak egy apró mosoly ült. Semmi meglepettség, vagy mérgesen nézés, vagy értetlenség. Csak egy apró mosoly.
- Tudtam én! - kiáltott fel Simon, vagyis apu, mögülem mire rémülten megfordultam.
- Ne ijesztgess - ráztam a fejem - Amúgy mit is tudtál?
- Hogy szerelmes vagy Harrybe - az arcomról lefagyott a mosoly
- Tudtad?
- Éreztem - vonta meg a vállát mosolyogva - De hisz ez csodálatos. A kislányom és az egyik banda tagja, akit én mentorálhattam összeházasodik – vigyorgott.
- Hogy mit csinálunk? - köptem ki a teát, amit épp abban a pillanatban lötyöltem a számba.
- Nyugi, csak vicceltem - nevetett fel
- Ajánlom is - rázom meg a fejem - Az se biztos, hogy Harry hogyan érez irántam.
- Szerinted mért hívott el a díjátadóra? Mért fizette ki az óvadékot? Mért hozott haza mikor elszöktél, mert Simon nem bízott benned? Szerinted mé... - folytatta volna Margaret, de közbe vágtam.
- Vááárj. Azt mondod Harry cipelt haza mikor az utcán akartam összefagyni? És azt mondod, hogy csak Harry fizette az óvadékot? - lepődtem meg. Ilyen nincs. Harry volt az, aki haza hozott! Megmentette az életem! Valószínűleg halálra fagytam volna. Ezt nem hiszem el. Margaret és Apu is bólintottak. - Úristen. Margaret, segíts ruhát választani! - pattantam fel és a szobámba húztam a meglepődött Margaretet. Aki miután felfogta, hogy mi is történik körülötte, intett, hogy egy pillanat, kiment a szobából és bejött A RUHÁVAL (csupa nagybetűvel). Egy hosszú rózsaszín szatén ruha pánt nélkül.

- Ez tökéletes lenne. De ez nem is az enyém. - ráztam a fejem.
- Már a tied. Rajtam is ez volt mikor először mentem Simonnal díjátadóra 18 évesen. Remélem, neked is szerencsét hoz. - mosolyodott el.
- Köszönöm - ugrottam a nyakába mosolyogva. - Nagyon szépen köszönöm, Margaret. Nagyon szeretlek.
- Én is - húzott magához - Na, menj mosd meg a hajad. Még azt is meg kell csinálnom meg a sminked is, és fél nyolcra már itt is van Harry. - mosolygott.
- Igenis, hölgyem - szalutáltam vigyorogva, és a fürdőbe rohantam hajat mosni.

*** 

Margaret kiengedve hagyta a hajam, csak elölről pár tincset tűzött hátra, miután besütötte a hajam. Sminkem is gyönyörű lett szerintem. Füstös szemeket varázsolt és a számra csak egy kis rózsaszín szájfényt tett. Nagyon tetszett a műve. Mosolyogva lepkékkel a gyomromba léptem ki Harryhez, aki lazán a kocsinak dőlve várt rám.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Szia - mosolyodott el - Gyönyörű vagy - nézett végig rajtam mosolyogva.
- Köszönöm - pirultam el és el akartam tűrni a hajam a fülem mögé, mikor rájöttem, hogy hátra van tűzve így csak idétlenül csavargattam az egyik tincsemet.
- Pont olyan, mint te voltál 19 éve - hallottam meg Simon suttogását. Margaret csak szégyenlősen elmosolyodott.
- Á, hello Margaret. Simon. - mosolygott rájuk. Ezek szerint csak most vette észre, hogy kb. 3-4 méterre állnak tőlünk.
- Hello Harry - köszöntek egyszerre
- Vigyázz a lányomra, oké? És amint vége az afterparty-nak azonnal haza hozni, mert bajban leszel kishaver - figyelmeztette apu, mire rámosolyogtam.
- Persze, Simon - bólintott - Mehetünk? - nézett rám.
- Persze - bólintottam, kinyitotta az ajtót és beültem a limuzinba a srácokhoz meg Daniellehez, Eleanorhoz, és... Tinához. Tina mit keres itt? Nem mintha nem örülnék neki, de...
- Tina? - néztem rá mosolyogva felhúzott szemöldökkel.
- Niallt kísérem - mosolyodott el - Nem akart egyedül jönni.
- Így van - bólintott Niall vigyorogva. Az út gyorsan és nevetve telt el. A limuzin a bejárat előtt állt. Harry összekulcsolta az ujjaink. A szívem a torkomba ugrott, és a lepkéim hevesebben vertek. Igazán meghalhatnának már.
 - Ne engedd el a kezem, mert elvisz az embertömeg - súgta a fülembe, aztán a Liam-Danielle, Louis-Eleanor páros után kiszálltunk. A vakuk villogtak, és mindenki érdeklődve nézte a kezünket. Néhol hallottam olyat, hogy: "Ez nem a twitcam-os lány?" "Ez Aurora!" "Gyűlölöm!" Amikor a gyűlölömöt hallottam megremegtem. Ezt Harry is megérezte.
- Ne foglalkozz velük. Danielléket is bántják. De csak féltékenyek. - mondta a fülembe, hogy jól értsem. Éreztem a mentolos leheletét, amitől csillagokat kezdtem látni. Mi ez? Nekem elegek a lepkék! Pár másodpercre becsuktam a szemem aztán kinyitottam. Rögtön jobb volt. - Miért féltékenyek? - néztem rá. Harry kicsit feljebb emelte a kezét.
- Azt hiszik, van köztünk valami - az apró mosoly azonnal eltűnt az arcomról és csak sikítani akartam. OLYAN HÜLYE VAGYOK! Hogy gondolhattam, hogy Harry érez valamit irántam? Egy ilyen kis árva, mint én, mért is érdekelné Harryt? Olyan hülye vagyok! A könnyek megjelentek a szemembe. Hogy lehettem ilyen hülye?
Aurora, maradj erős! Nem sírhatsz! Elrontod Margaret művét! Mély levegőt vettem, kihúztam magam és úgy sétáltam be az épületbe, ahol megint csak vakuk villantak.
- Ott van az asztalunk - nézett hátra Louis és az előttünk lévő az asztalra mutatott, ahova pár perc múlva leültünk. Eleanor felém fordult. Egy mosolyt erőltettem magamra.
- Szóval Simon az édesapád? - mosolygott.
- Igen - bólintottam.
- Akkor Margaret az édesanyád, ugye?
- Öhm, nem - ráztam meg a fejem - Pamela Montgomery az édesanyám. Egy ideig járt Simonnal. Akkor jöttem én. - vontam meg a vállam szégyellősen.
- Értem - mosolygott El. Danielle lábába rúgtam és a fejemmel balra biccentettem. Szerencsére Dani vette az adást.
- Aurora, eljönnél velem mosdóba? - állt fel.
- Persze - bólintottam és a mosdóba sétáltunk.
- Mi a gond? - kérdezte azonnal, miután megállapítottuk: teljesen egyedül vagyunk a mosdóban. Kinyitottam a szám, hogy elmondjam mit mondott Harry, és ez mennyire rosszul esett, de végül becsuktam. Még csak most ismertem meg Danit, nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak egy hisztis árva vagyok.
- Semmi - legyintettem
- Ne csináld ezt, Ro! Látom, hogy baj van. Nyugodtan mond el! - mosolyodott el. Gyorsan ki kellett találnom valamit. Azt mondtam, ami először eszembe jutott.
- Csak... - motyogtam - ...rosszul érintett, ahogy azt kiabálták "Gyűlöllek!" - hajtottam le a fejem. Ezzel legalább nem hazudtam. Tényleg így volt. Csak nem ez bántott igazán.
- Nyugi - ölelt meg - Csak féltékenyek. Velem, Eleanorral és Perrievel is ezt művelik. Sőt Tinával is már, pedig Niall és közte tényleg nincs semmi. Jó, lerí Tináról, hogy tetszik neki Niall, de Niall nem érez iránta semmit, csak nem akart egyedül jönni. - pofonként ért a felismerés. Hát ezért hívott engem el Harry is. Éreztem, hogy mindjárt megint könnyezni kezdek, de sikerült visszatartanom. - Na, gyere, menjünk és érezzük jól magunkat! Ne foglalkozz velük! - mosolyodott el Dani és kifele kezdett tolni.
- Köszi - fordultam hátra, mire ő elmosolyodott.
- Nincs mit.

***

A díjátadón az a díj került sorra, amelyen a fiúkat is jelölték, úgyhogy letettem a kólás poharam és erősen szurkoltam nekik. Harry megszorította a kezem.
- Drukkolj - suttogta a fülembe. Most szórakozik velem? Azt mondta, nincs közöttünk semmi, akkor meg mért szorongatja a kezem. Jó, ez csak baráti, de akkor is…
- A legjobb brit fiú bandának járó díj nem másé, mint a - kiabálta be Steve a műsorvezető, mikor kihúztam a kezem Harry szorításából. Ő pedig értetlenül nézett rám - a ONE DIRECTION - kiabálta. Harrynek nem maradt ideje megkérdezni mi a bajom. A színpadra futott a srácokkal.
- Köszönjük srácok! Nélkületek soha nem jutunk volna el idáig! - emelte fel a díjat a kezében Liam - Köszönjük! - visszaadta a mikrofont a műsorvezetőnek és visszajöttek.
- Eljönnél velem két pohár pezsgőért? - nyújtotta a kezét. Egyszerűen megráztam a fejem. - Aurora, mi a baj? - guggolt le a székemhez. - Mégis mit csináltam? - "Hogy mit csináltál?? Hogy mit csináltál?? Jól figyelj rám, Harry! Csupán csak annyit csináltál, hogy szórakoztál velem, én beléd estem, elhívtál, hogy menjünk együtt a díjátadóra, de csak azért, hogy ne keljen egyedül lenned, és közlöd velem, hogy nincs közöttünk semmi! Dögöljél meg, Harry Styles!" - kiabáltam magamba. - Hogy mit csináltál? - suttogtam idegesen - Csupán csak elrontottál mindent! Mindent! - már felemeltem a hangom, mire a fotósok és a sajtósok felénk fordultak, úgyhogy gyorsan lenyeltem a szavaim. A fotósok mentettek meg Harry válaszától is, mert miután mindenki ránk kezdett figyelni visszaült mellém, én pedig Danival kezdtem társalogni teljesen hétköznapi témákról. Például, hogy mit evett reggelire (tükörtojás+piritós) vagy, hogy milyen fogkrémet használ (colgate) és hasonlók.

***

 - Nem kérek többet. Ezeket se szabadott volna. - mosolyogtam Danire aki a következő pohár pezsgőt akarta nekem tölteni. Nem rég jöttünk át a díjátadóról az afterpartyra. Igazság szerint szívesebben mentem volna haza, de végül Dani és Tina addig győzködött, amíg azt nem mondtam, hogy maradok. Még józan vagyok és szeretnék is az maradni. Talán 2 pohár alkoholos italt ittam. Soha nem voltam nagyon oda az alkohol ért és hivatalosan még kiskorú vagyok, hiába lépek a felnőtt korba 2 hét múlva. - Megyünk táncolni? - néztem Danielle-re. - Naná, csak ezt megiszom - húzta meg a kis vodkás kupicát. Felálltunk és a táncparkettre mentünk táncolni. A zene elöntötte a testem. Ritmusra mozogtam a saját tánc mozdulataimmal. Hogy én mennyit táncoltam az Árvaházban. Belegondolni nem merek. Alexék gyakran "táncos bandatag"-nak hívtak. Ez olyan "számunkra poén" poén volt. Utáltam, mikor így hívtak. Az agyamra ment. Nem tudom meddig táncoltam, de éreztem, hogy már leizzadtam, mikor egy lassú szám kezdődött el. Danielle-t azonnal felkérték, úgyhogy én már a helyemre indultam volna vissza, mikor megállítottak.

- Felkérhetem? – mosolyodott el a srác. Valami irtó aranyos mosolya volt. Rövid fekete haját felzselézte.
- Aha – nyomtam a kezem a kezébe. Egy pillanat alatt magához húzott, és vezetni kezdett. Valahogy könnyedén tudtam lépkedni utána. Jobban vezetett, mint Harry. Gyorsan és lazán tudtam táncolni, és nagyon tetszett.
- Nagyon jól táncolsz – mosolygott hízelgőn.
- Köszönöm. Csak jól vezetsz – vontam meg a vállam.
- Ó, köszönöm – mosolyodott el. Azt hiszem beakadt a lemez. Ennyi köszönöm-öt fél perc alatt.
- Elrabolhatom? – nézett a srácra Harry.
- Ha még láthatom – nézett rám, mire bólintva mosolyogtam. A srác elengedett és átadott Harrynek.
- Ez mi volt? – néztem rá dühösen.
- Csak szeretnék táncolni veled – vonta meg a vállát, miközben magához húzott.
- És mi van akkor, ha én meg nem? – egy kicsit arrébb toltam magamtól. Jobban nem tudtam Harry nagyon erősen húzott magához.
- Aurora, mivel bántottalak meg? – nézett rám.
- Harry, én… én – motyogtam – csak… - motyogtam mindent össze-vissza.
- Mindegy, nagyon sajnálom. Nem akartalak semmivel sem megbántani. Akármit is tettem nem szándékos volt. – tekintete bocsánatkérően nézett az enyémbe. Elmosolyodtam.
- Rád nem lehet haragudni – nevettem fel, és hozzá bújtam. A mellkasára hajtottam fejem. Harry jóval magasabb volt nálam. Ez is tetszik benne. Rá tényleg nem lehet haragudni. Ahhoz túl aranyos meg minden. Túl nagy szíve van. Csak én nem férek bele úgy. Ebben a pillanatban Harry felemelte a fejem és… Nem akarom elhinni, hogy mit csinált. Tuti, hogy megint álmodom. De nem álmodhatom, most nincs az a szürkés köd. Harry megcsókolt. Harry Styles megcsókolt. Pontosabban csókol, és próbál ösztönözni, hogy adjam vissza. Az ajka szinte falta az enyém, én pedig ösztönösen cselekedtem. Visszacsókoltam. Még életemben nem csináltam ilyet, de iszonyatosan tetszik. Csak arra tudtam gondolni, hogy "ahw" meg "méééég". Aztán olyat suttogott a számba, amit talán soha nem fogok tudni, felfogni. - Szeretlek Ro.